Kilép a Ligából az egyik alapító

2018. november 27. 07:34
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kilép a Liga szakszervezeti szövetségből, amelynek 30 évvel ezelőtt alapító tagja volt – írja a 24.hu Szűcs Tamás, a szakszervezet elnöke közleménye nyomán.

A kongresszusi küldöttek többsége úgy ítélte meg, hogy a Liga már nem tudta képviselni a szakszervezet érdekeit, ezért a jövőben más szövetségi rendszerben, más szakszervezetekkel keresik az együttműködés lehetőségeit. A kongresszus felhatalmazta az Országos Választmányt és az elnököt, hogy azonnal kezdje meg az erre vonatkozó tárgyalásokat.


A PDSZ tiltakozik a munka törvénykönyvének módosítása ellen, amellyel 400 órára emelnék az évente elrendelhető rendkívüli munkavégzést, és a munkaidőkeret hosszának három évre emelését. Ezzel a túlórák után járó pluszpénz kifizetése, a szabadidő elszámolása és kiadása elképesztően kitolódna és áttekinthetetlenné válna - idézi a 24.hu a közleményt.

Emellett a PDSZ csatlakozik a Kossuth teret elfoglaló diákokhoz, támogatva törekvéseiket.

napi.hu

Kapcsolódó cikkek

Papír marad a rabszolgatörvény a VDSZ működési területén

2019. január 31. 08:38
Több tucat megállapodást kötött már a VDSZ az ágazatai területén a 400 órás önkéntes túlmunka alkalmazásának kizárásáról. Tájékoztatta a sajtót Székely Tamás a VDSZ elnöke.

Hiába ígérik, elmarad még a munkaerőpiaci fordulat

2019. február 13. 09:20
Nem tört előre a digitalizáció