Köszönet az agrárszakképzésben dolgozó pedagógusoknak

2023. június 05. 13:06
„Kell egy alkalom, hogy kilépve a hétköznapokból, ünnepelhessünk. A pedagógusok is magvetők, akik sok fiatalban plántálták el a tudás magvait”- köszöntötte Nagy István agrárminiszter a megjelent tanárokat, oktatókat a Magyarországon 1952 óta minden év június első vasárnapján megrendezett Pedagógus Nap alkalmából szervezett kitüntetésen.
Az agrárszakképzés kiváló pedagógusai újabb és újabb generációkat nevelnek fel, és ezzel azt biztosítják, hogy a mindennapi kenyér a magyar családok asztalára kerüljön, jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban tartott eseményen.
Köszönet az agrárszakképzésben dolgozó pedagógusoknak
„Nem könnyű feladat az életre felkészíteni a fiatalságot, hiszen évtizedekkel kell előre tekinteni, s egy-egy pedagógus egész generációk jövőjét határozza meg.
 
Az egyik legfontosabb feladat azt átadni, hogyan lehet és kell egy életen át tanulni. Az agrárium az egyik legdinamikusabban fejlődő és változó ágazat, ezért nincsenek könnyű helyzetben az ott tanítók.
Ők állnak a frontvonalban, az ő felelősségük is, hogy vonzóvá tegyék a szakmát”- hangsúlyozta a tárcavezető.
 
Nagy István rámutatott, az Agrárminisztérium alá tartozó Agrárszakképzési Centrumok közel 4000 fős oktatói gárdája ugyanúgy magot vet, mint a gazdák. A tudást hinti a diákok fejébe, és ez a tudás olyan lehetőség a jövőre nézve, ami semmi mással össze nem hasonlítható. Egy pedagógus több generáció életét határozhatja meg, a diákok felnéznek rájuk, ez adja óriási felelősségüket is. A katedrán elhangzó és az osztálytermen kívüli tanítások ugyanolyan fontosak. Öt-hat-hét-nyolc évtizedre előre készítik fel a tanárok a gyerekeket, és arra is fel kell hívniuk a figyelmüket, hogy a tanulás egész életen át tart, szögezte le Nagy István.
 
Hozzátette:
az agrárium rendkívül gyorsan változik, a jövő agrárszakembereinek meg kell tanulniuk nyitottnak lenni. Az Agrárminisztériumnak, mint fenntartónak, a felelőssége, hogy megteremtse az ehhez szükséges infrastrukturális hátteret.
 
A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a fiatalok élnek is az agrárszakképzések adta lehetőségekkel. 2019 óta folyamatosan emelkedik az Agrárminisztérium fenntartásában működő intézményekbe beiratkozó tanulók létszáma. A fiatalok megértették, hogy a kihívás óriási, ennek ellenére az agráriumban dolgozni biztos befektetés, hiszen enni és inni mindig kell. Az agrárminiszter azt kívánta, soha ne bánják meg, hogy ezt a hivatást választották.
 
Az Agrárminisztérium idén is Nagyváthy János Díjjal, Tessedik Sámuel Díjjal, OTDK Agrártudományi Különdíjjal és elismerő oklevelekkel díjazta az agrárszakképzésben kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusokat. Nagy István kiemelte:  a hétköznapok normalitását köszönhetjük a pedagógusoknak, amiért nem lehetünk elég hálásak.
 
 
Forrás: magyarmezogazdasag

Kapcsolódó cikkek

Megdőlt az országos szélrekord!

2024. szeptember 16. 13:43
A ciklon hátoldalán az izobár vonalak sűrűsödtek, szaknyelven szólva nagy nyomási gradiens alakult ki, aminek következtében főként az Észak-Dunántúlon és a Balaton térségében fordultak elő nagy területen viharos, helyenként erősen viharos (90 km/h-t meghaladó) széllökések. Kab-hegyen 131 km/h-t mértek, ami az előzetes adatok alapján új országos szélrekord.
 

Fél perc alatt lehet ellenőrizni a munkáltatót

2024. április 23. 15:28
A NAV-Mobilban bárki ellenőrizheti néhány koppintással, hogy munkáltatója a szerződésüknek megfelelően bejelentette-e – tette közzé az adóhivatal 2024. április 11-i közleményében.