Közel 60 milliárd euró jut az európai agráriumnak

2017. május 31. 08:38
Az Európai Bizottság többek között a munkahelyekre és a beruházásokra összpontosító, 2018-ra szóló költségvetési tervezetet mutatott be kedden. Az EB mintegy 59,6 milliárd eurót szán a mezőgazdasági termelők és a vidékfejlesztés részére.

Günther Oettinger a költségvetésért, az emberi erőforrásokért és a digitális gazdaságért felelős uniós biztos elmondta, az Európai Uniónak a 2018-ra szóló költségvetési tervezetében rögzített 161 milliárd eurót kitevő kötelezettségvállalásokkal az a célja, hogy több munkahelyet teremtsen – különösen a fiatalok számára –, valamint hogy fellendítse a növekedést és a stratégiai beruházásokat.

A kötelezettségvállalások 2017-hez képest 1,4 százalékos emelkedést jelentenek, a kifizetések pedig 145 milliárd eurót tesznek ki, amely az idei évhez képest 8,1 százalékos emelkedést mutat. Ennek oka, hogy a kezdeti lassú indulást követően a 2014-2020-as időszak uniós strukturális és beruházási programjai 2018-ban várhatóan már teljes kapacitáson fognak működni.

Az uniós biztos elmondta, az unió fő beruházási eszközét továbbra is a strukturális és beruházási alapok jelentik, amelyek a kutatás és innováció, a közlekedés, a környezetvédelem és a vidékfejlesztés területén támogatják a kis- és középvállalatokat. Az uniós költségvetés a strukturális és beruházási alapokon keresztül 55,4 milliárd eurót biztosít a régiók és a tagállamok számára, és mintegy 59,6 milliárd eurót a mezőgazdasági termelők és a vidékfejlesztés részére.

Az EU célja, hogy a magánberuházások kiaknázása érdekében okosabban használja fel az új és meglévő pénzügyi forrásokat, és ezáltal támogassa a munkahelyteremtést és fokozza a növekedést. A várakozások szerint az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) ez idáig 194 milliárd eurót mozgósított. A bizottság javaslata szerint 2018-ban további 2 milliárd euróval kell feltölteni az ESBA-garanciaalapot.

nak.hu

Kapcsolódó cikkek

Nem drágul a tojás az európai botrány miatt

2017. augusztus 21. 07:02
A szennyezett tojások darabszáma és volumene nem éri el azt a szintet, hogy az árban változást okozzon, azonban a piaci folyamatokat befolyásolhatja. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azt javasolja, hogy vásárláskor a magyar étkezési tojásokat részesítsék előnyben a fogyasztók.

Kemény munkavédelmi ellenőrzések a mezőgazdaságban

2018. június 13. 07:44
Szeptember végéig tart a mezőgazdaság országos munkavédelmi ellenőrzése. A vizsgálatra azért van szükség, mert a munkabalesetek csaknem ötöde a mezőgazdaságban történik.