KSH: 8,6 % otthon dolgozik

2021. április 13. 08:02
Tavaly az elmúlt tíz év 2,9 százalékos átlagának háromszorosára, 8,6 százalékra nőtt a távmunkában vagy home office keretében dolgozók aránya Magyarországon - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
KSH: 8,6 % otthon dolgozik

A csúcsot 2020 májusa jelentette, amikor közel 760 ezer embert, a foglalkoztatottak 17 százalékát érintette ez a fajta munkavégzés, idén februárban pedig arányuk az egy évvel korábbinak csaknem ötszöröse volt.

Az internetkapcsolaton alapuló távmunkában vagy home office-ban dolgozók döntő többsége (77 százalék) felsőfokú végzettséggel rendelkezett, csaknem kétharmaduk a központi régiókban élt, Budapesten a foglalkoztatottak 21 százaléka dolgozott a múlt évben.

Ennek a foglalkoztatási formának a korábbiaknál nagyobb arányban, szélesebb körben való elterjedése vélhetően a jövő munkaerőpiaci folyamataira is hatással lesz - mutatnak rá a KSH legújabb elemzésében.

2020 tavaszán a Covid-19-járvány hatására bevezetett korlátozások több szempontból is befolyásolták a gazdaságot és a munkaerőpiacot. Az otthonról dolgozók jelentős része internetkapcsolaton távmunkában vagy home office keretében végezte munkáját. Számuk a járvány megjelenésekor ugrásszerűen megnőtt: a 2020 februárjáig még 100 ezer körüli létszám márciusban több mint a háromszorosára duzzadt, majd májusban érte el a csúcsát.

Idén év elején, a második hullám idején - de már a harmadik hullám fenyegetettségében - tovább nőtt a távmunkában dolgozók száma: februárban 482 ezer munkavállalót, a foglalkoztatottak 11 százalékát érintette, csaknem ötször annyit, mint egy évvel korábban.

A távmunkában vagy home office-ban dolgozók között felülreprezentáltak a nők, a 25-44 évesek és a városban élők, továbbá a digitális oktatásra való áttérés miatt nagyobb arányban érintette azokat, akiknél több 15 éven aluli gyermek is élt a háztartásban.

Elsősorban a szellemi foglalkozásúak munkája végezhető távmunka vagy home office keretében, az így dolgozók aránya körükben 2019 és 2020 között 4,2 százalékról 18 százalékra nőtt. Az átlagosnál nagyobb arányban éltek ezzel a lehetőséggel az 50 dolgozónál nagyobb telephelyek és az állami tulajdonú munkahelyek dolgozói (10, illetve 11 százalék).

A távmunka, illetve a home office az egyik leggyakrabban alkalmazott módszerré vált a járvány során megváltozott munkaerőpiaci helyzet kezelésére. Ennek az atipikus foglalkoztatási formának a korábbiaknál nagyobb arányban, szélesebb körben való elterjedése vélhetően a jövő munkaerőpiaci folyamataira is hatással lesz” – véli Dr. Vukovich Gabriella, a KSH elnöke. Mindez a járvány harmadik hullámának idején fokozottan igaz, mivel egyrészt elősegíti a gazdaság viszonylag zavartalan működését, másrészt csökkenti a társas érintkezések számát, ami a járvány visszaszorításában kiemelten fontos.

KSH: 8,6 % otthon dolgozik

A KSH Felértékelődött a távmunka a Covid19 árnyékában című elemzése az alábbi linken érhető el. 

www.liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Kordás: kénytelenek vagyunk erősebb eszközökhöz nyúlni, ha még csak választ sem kapunk az ország vezetőitől

2019. január 21. 08:09
Megbeszélésre hívja a Munkástanácsok elnökét Kordás László, miután a Magyar Hírlap szombati számában megjelent interjújában Palkovics Imre azzal vádolta meg az utcai demonstrációsorozat szervezésében résztvevő érdekvédőket, hogy az ellenzéki pártok kormánybuktató céljait szolgálják.

Rosszat tesznek az álomígéretek az álláskeresőknek

2019. április 11. 07:29
A 8. Országos Nagykereskedelmi és Gyártói Konferencián a munkaerő-piaci kihívásokról beszélgetett három szakember. A HR szakértők egyebek mellett arra hívták fel a figyelmet, hogy egy jó ideje már közel sem a fizetés az egyetlen motiváló tényező a munkavállalók számára; ma már a túlélés kulcs az, hogy ki mennyire képes és hajlandó odafigyelni a kollégáira.