Lázár novemberben tervez tisztogatást a Ménesbirtokon

2019. szeptember 05. 08:06
Megmondta, és úgy is lesz: két vezérigazgató-helyettes távozik a mezőhegyesi mintagazdaságtól, egyikük után munkakör sem marad.
Felelősségre vonást tervezek – mondta május végén a Népszavának Lázár János, miután lapunk megtalálta a Mezőhegyesi Ménesbirtok wellness szállóra kiírt 800 milliós tervpályázatát, aminek létezéséről a birtokot kormánybiztosként felügyelő Lázár sem tudott.
Az azóta eltelt három hónapban lapértesülés alapján megtudhattuk, hogy a ménesbirtoknál 30 alkalmazottat bocsáthatnak el -  a takarmánykeverő részlegről. A Lázár által emlegetett felelősökről nem esett szó, a mintagazdaság honlapján pedig még mindig ugyanaz a négy vezető – Pap István Tibor vezérigazgató, valamint Isaszegi Norbert, Szabó Péter László és Turbucz Péter Sándor vezérigazgató-helyettesek – neve szerepel, mint a pályázati botrány kirobbanásakor.
November elsejével új vezetőség áll fel
Megkérdeztük Lázár Jánost, aki a jelek szerint nem feledkezett el ígéretéről: „szeptember 20-án dönt majd az igazgatóság az alapszabály és szervezeti és működési szabályzat (szmsz) módosításáról. November elsejével pedig egy új vezetői struktúra áll fel, távozik a pénzügyi vezérigazgató-helyettes és megszűnik a fejlesztési vezérigazgatói-helyettesi pozíció is”- mondta a kormánybiztos, aki hangsúlyozta, hogy ezúttal tényeket közölt. A harminc ember elbocsátására vonatkozó kérdésre Lázár János annyit mondott:
„az egy másik projekt”.

 

Látványterv a ménesbirtok átépítésérőlLátványterv a ménesbirtok átépítésérőlFotó: Lázár János Facebook oldala
Elmondása alapján tehát utód nélkül távozik a cégtől Turbucz Péter beruházási és fejlesztési vezérigazgató-helyettes; pénzügyi vezető-helyettes konkrétan nincs a cégnél, Lázár így valószínűleg Szabó Péter László gazdasági vezérigazgató-helyettesre gondolhatott. A ménesbirtoknál 2019 második negyedévében egyébként 471 alkalmazott és nyolc vezető, valamint vezető tisztségviselő dolgozott - előbbiek átlagosan bruttó 310 ezer forintot, utóbbiak átlagosan bruttó 3,21 millió forintot kerestek havonta, a társaság három hónapra vonatkozó nyilvános béradatai alapján.
nepszava.hu

Kapcsolódó cikkek

A szerb mezőgazdasági termelés 16,3 százalékkal nőtt

2019. január 08. 07:54
Jó évet zárt Szerbia 2018-ban, jelentősen csökkent az államadósság, a gazdasági növekedés pedig régiós szinten kiemelkedő - közölte Miladin Kovacevic, a szerbiai statisztikai hivatal vezetője a hét végén a Politika című belgrádi napilapnak adott interjúban.

Radikális kormánydöntést hirdetett ki Orbán Viktor - Az egész vidéki Magyarországot érinti!

2021. január 13. 09:50
Rövid, de annál jelentősebb kormányhatározat jelent meg a hétfő esti Magyar Közlönyben Orbán Viktor aláírásával, a vidéki Magyarország megújításáról, a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar versenyképességének, valamint a gazdák támogatási szintjének a 2021–2027-es időszakban történő megőrzéséről címmel.