Leállt a termelés az egyetlen romániai műtrágyagyárban
2024. augusztus 21. 14:13
Ismét leállították a termelést az egyetlen romániai műtrágyagyárban, a marosvásárhelyi Azomuresben.
Az üzemben, melyet néhány hetes működést követően februárban leállítottak, június végén indult újra az ammónia és a műtrágya gyártása 50 százalékos kapacitással. Piaci források szerint a cégvezetés a földgáz drágulása miatt függesztette fel ismét a termelést – írja az economedia.ro.
A svájci Ameropa tulajdonában levő Azomures kombinátban először 2021 decemberében állították le a termelést, arra hivatkozva, hogy az aktuális gázárak mellett nem kifizetődő. Azóta, rövid időszakokra, több alkalommal újraindították. A vállalat vezetősége ismételten sürgette a bukaresti kormányt, hogy nyújtson állami támogatást az energiaigényes iparágak számára.
Az Azomures a legnagyobb gázfogyasztó Romániában, egy átlagos évben 1 milliárd köbméter földgázt használ fel, és 1,3 millió tonna műtrágyát állít elő. A több mint 900 főt foglalkoztató cég forgalma két év alatt hozzávetőleg 28 százalékkal csökkent, a tavalyi évet 1,858 milliárd lej (147,766 milliárd forint) árbevétellel és 72,577 millió lej (5,772 milliárd forint) veszteséggel zárta.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Állítsuk meg a talajpusztulást!
2024. január 11. 14:53
Regionális összefogás a regeneratív gazdálkodás széles körű bevezetésére.
Magyarországon a szántóföldi termőterület 4 173 000 hektár, azonban egyelőre csupán 5000 hektáron alkalmazzák az ún. talajmegújító gazdálkodást. Miközben az Egyesült Államokban és Dél-Amerikában a termőterületek 50-60%-án folyik már no-till gazdálkodás, az európai termőterületeknek csak alig több mint 1%-án alkalmazzák ezt a technológiát.
A kajszitermés jelentős részét elvitte a fagy
2023. július 12. 13:55
Ritka kincs lesz idén a magyar kajszi, a tavaszi fagyok, a virágzáskori lehűlés, illetve a nagy hőingadozás miatt a megszokott termésmennyiség csupán negyede kerülhet piacra. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet szerint a klímaváltozás hatásaként egyre szélsőségesebbé váló időjárás miatt elengedhetetlen a hazai gyümölcstermesztés – és kiemelten a korai virágzású gyümölcsfajok termesztésének – átfogó újjászervezése.

