Legalább 1400 magyart érint Európa harmadik legnagyobb utazási irodájának csődje

2024. június 12. 16:16
Mintegy 65 ezer utas tartózkodott külföldön az FTI Touristik fizetésképtelenségének bejelentésekor. Európa harmadik legnagyobb utazásszervezőjének csődje olaszországi, horvátországi, szlovéniai, törökországi és kubai nyaralást lefoglaló magyarokat is érint. A versenytársak újraosztják a piacot.
Legalább 1400 magyart érint Európa harmadik legnagyobb utazási irodájának csődje
Az első, még nem teljes körű felmérés szerint mintegy 1400 magyar utast érint a fizetésképtelenségét hétfőn bejelentő német FTI Touristik csődje – közölte a Magyar Utazási Irodák Szövetségétől kapott információkra hivatkozva a Turizmus.com.
FTI
Fotó: Hans Lucas via AFP
A hazai irodák eddigi visszajelzései alapján felvázolt létszám még nőhet, azaz lehet, hogy valójában még több magyar utazási terveit írja át az FTI Touristik csődje, a szakmai szervezetnél ugyanis azt hangsúlyozták, hogy a felmérés nem teljes körű.
 
Az egyik legnagyobb magyarországi utazásközvető cég, a Gruber Travel féltucatnyi foglalását törölték a német utazásszervező fizetésképtelensége miatt.
 
Az utak június végén, július elején, illetve decemberben lettek volna esedékesek. 
 
„Az FTI rendszerint az indulás előtt három héttel inkasszál, a távol eső indulási időpontok miatt ez nálunk nem történt meg – nyilatkozta a szakmai portálnak Gruber Csaba tulajdonos-ügyvezető, hozzátéve, hogy már megkezdték az utak más, magyar vagy külföldi utazásszervező útjaira való átfoglalását. 
Az FTI évente több százezer német és egyéb nációjú turistát utaztatott Görögországba
 
Kevésbé volt szerencsés a Delta Reisen, amelynek csak június végéig 25-30 foglalásukat érinti a csőd.
 
Egyelőre csupán részinformációik vannak az iroda ügyvezetője, Kovács Katalin tájékoztatása szerint. Szerdáig a június 4–10. közötti indulások törléséről értesítették őket írásban, ez az esetükben 10 foglalást jelent. A Delta Reisen veszteséglistája azonban ennél jóval hosszabb, a nyári szezonban minden hónapban 20-30 foglalást érint. 
 
Klasszikus nyári utakról, zömében törökországi vagy más, egzotikus úti célra induló nyaralásokról van szó – derül ki az írásból. Hogy utasaik visszakapják-e a befizetett összeget, csak hónapok múlva fog kiderülni.
 
Az gyorsan kiderült, hogy az érintett irodák utasai világszerte utazni akarnak, ezért több tízezer ember tervezi most újra a nyaralását Európában,hatalmas kereslet jelent meg az utazási piacon.
 
Előfordul, hogy akcióval, kedvezményekkel ösztönzik az utasokat és az irodákat az átfoglalásokra, a német utazási piac kiemelt jelentőségű Európában is – derül ki az írásból, ahol részleteket közölnek a kialakult nemzetközi helyzetről.
 
forrás: vg.hu

Kapcsolódó cikkek

Mérgezés okozta a halak pusztulását

2023. szeptember 07. 16:22
Tömeges halpusztulást tapasztaltak a horgászok és a fürdőzők a Bánki-tó vizében. Az első vizsgálatok alapján bomló szerves anyagok okozhatták a kopoltyúsok halálát, de ezek az emberre nem veszélyesek.
 
A facebook-on, Bánk község hivatalos oldalán közleményében a falu önkormányzata kitért a részletekre. Ebben elsőként megnyugtattak mindenkit, hogy a kialakult helyzet a strandolókra, nyaralókra, a fürdőzőkre, a vízen sportolókra nem jelent veszélyt.
 

Mesebeli helyszínként ismét filmvásznon a turai kastély

2022. december 01. 10:34
Nemzetközi filmes produkciót forgattak a BOTANIQ Turai Kastélyban: a 2022-ben mozikba kerülő, John Travolta lánya, Ella Bleu Travolta főszereplésével készülő Get Lost című film több jelenetének is a teljeskörűen rekonstruált kastély adott otthont.
A Get Lost egy valóságos mesevilágba kalauzolja majd el a nézőket, ahol a film főhőse találja magát, miközben elhunyt édesanyja hamvait igyekszik visszaszerezni. A mesébe illő kastélyszállóban vették fel a film több jelenetét is, így a Dior nagykövetként is ismert Sasha Luss által megformált egyik főszereplő otthonaként többek között a különleges formájú Pálmaházat, és a kerti tóval és rózsákkal díszített kastélyparkot is láthatják majd a nézők visszaköszönni a filmes alkotásban.