Létrejött a megállapodás az új KAP-ról

2020. október 22. 09:14
Megszületett a megállapodás az új Közös Agrárpolitikáról a Mezőgazdasági és Halászati Tanácsban szerda hajnalban - közölte Nagy István agrárminiszter az MTI-vel.
Létrejött a megállapodás az új KAP-ról

Az egyezség nagy csatában, két és fél napos tárgyalássorozat után jött létre a testület október 19-21-i ülésén, Luxemburgban - tette hozzá a miniszter.

Nagy István rámutatott: a megállapodás alapvetően fogja meghatározni a magyar mezőgazdaság támogatási rendszerének és termelési feltételeinek jövőjét a 2023-2027 közötti időszakban. Hangsúlyozta: a közvetlen támogatási rendszer, a mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházások támogatása, a termeléshez kapcsolódó környezetvédelmi feltételek, a fiatal gazdák vagy a kisgazdaságok támogatása együttesen biztosítja majd a magyar mezőgazdaság versenyképes fejlődését.

 

Fotó: AM Sajtóiroda

 

Jó hír az állattenyésztőknek és a kertészeknek egyaránt, hogy a termeléshez kötött és az átmeneti nemzeti támogatások is megmaradnak - tette hozzá.

Nagy István az MTI-nek elmondta, miután a második éjszaka végére a megállapodás közelébe jutottak volna a miniszterek,  minden előzmény nélkül az asztalra került egy olyan javaslat, amely teljesíthetetlen feltételeket írt volna elő a kisgazdaságok számára, ezért ez nem volt elfogadható a tagországok többségének.

A tárcavezető az MTI kérdésére kiemelte, hogy az új megállapodás támogatásrendszere biztosítja környezetünk, teremtett világunk megőrzését és a gazdáink versenyképes termelését.

Forrás: Agrárminisztérium

Remélhetően az erdőgazdálkodók számára is kedvező a megállapodás tartalma.

 

A létrejött megállapodáshoz azért érdemes megjegyezni:

A FATÁJ szerkesztőség úgy értesült, hogy a Parlament még most is (tehát ma, stb) szavaz a módosításokról. Majd ha végeztek akkor jön el a Trialógus, amikor a Tanács, a Parlament és a Bizottság összeül kialakítani a végső változatot amit majd mind a Tanácsban, mind a Parlamentben megszavaznak, és majd ennek a Rendeletnek, csomagnak a betartatásán őrködik a Bizottság.

 

 


 

Közös Agrárpolitika 1962-ben jött létre. E kapcsoló segítségével az Európai Bizottság honlapján megismerhető magyarul a KAP története, működésének lényege.

Közös Agrárpolitika bemutatása az Európai Bizottság honlapján.

 

A közös agrárpolitika (KAP) eszközei és ezek reformjai Itt pedig az Európai Parlament mutatja be konlapján a a KA-ot, magyarul.

Az EP honlapján sok részterülettel is alaposan foglalkoznak, így Az Európai Unió és az erdők a számunkra érdekes leírás.

 

 

fataj.hu

Kapcsolódó cikkek

Tájékoztató az új Közös Agrárpolitika keretei között induló Agro-ökológiai Programról

2022. augusztus 05. 10:07
hhoz, hogy a gazdálkodók hosszútávon versenyképesek maradjanak egyre inkább elkerülhetetlenné válik a fenntarthatóbb gazdálkodási gyakorlatokra való átállás. Jelen gazdasági helyzetben azonban ez egy olyan kihívás, amelyet szükséges pénzügyi szempontból is megfelelően támogatni, hogy az átállás ne menjen az élelmiszerellátás biztonságának rovására. Ennek érdekében a 2023-tól hatályba lépő KAP Stratégiai Terv úgy került kialakításra, hogy olyan módon biztosítsa a termelés magasabb környezeti hozzáadott értékét, hogy az a gazdálkodóknak könnyen megvalósítható, egyénileg a gazdaságukra szabható és pénzben is kifizetődő legyen. 

Ki mit főz, azt ihatja

2020. október 20. 09:55
Újra adómentes lehet már jövőre a pálinkafőzés. Az Európai Unió módosította e témában szabályozását, így 2021. január 01-től az otthoni magánfőzés és a bérfőzés újra adómentes lehet – nyilatkozott Tállai András, parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes.