Ma ünnepeljük a Talaj Világnapját
2023. december 05. 13:55
A Talaj Világnapját minden évben december 5-én ünneplik világszerte. A kijelölt nap célja, hogy felhívja figyelmünket arra a fontos szerepre, amit a talaj betölt az életünkben.
Miért kulcsfontosságú a TALAJVÉDELEM?
Az uniós stratégia a következőképpen fogalmazta meg a talaj fontosságát:
„Túl kevesen tudják, hogy a lábunk alatt húzódó vékony réteg a jövőnk záloga. A talaj és a benne élő szervezetek sokasága biztosít számunkra táplálékot, biomasszát, rostokat és nyersanyagokat, ezenkívül szabályozza a víz-, szén- és tápanyagkörforgást, és lehetővé teszi a szárazföldi életet. E varázsszőnyeg néhány centiméterének előállítása több ezer évet vesz igénybe. …Ennek a törékeny rétegnek kell majd táplálnia a világ 2050-re várhatóan közel 10 milliárd fős népességét és szűrnie annak fogyasztásra alkalmas ivóvizét.”

A talaj feltételesen megújuló természeti erőforrás: látjuk képződése milyen lassú folyamat, azonban 1 rövid év alatt 24 milliárd tonnányi talaj pusztul el a világon, eróziók, degradációk, beépítések során. A mezőgazdasági földterületnek számító teljes terület aránya tehát egyre csökken és sajnos Magyarországon is megfigyelhetők ezek a folyamatok. Az 1960-as években jellemzően 6,5 -7 millió hektár feletti mezőgazdasági hasznosítású területeink mára ~ 5,1 millió hektárra zsugorodtak.

Az egyre csökkenő termőterületek talaját egyre jobban védeni, óvni kell, ez mindenkinek közös érdeke a gazdálkodóktól, az élelmiszerfogyasztókig terjedően. A talaj a jövőnk záloga.
Mi a jó talaj fő JELLEMZŐJE?
A termékenysége, vagyis az, hogy képes a növényeket vízzel és tápanyagokkal együttesen ellátni – a talaj, mint élő közeg lételeme a biodiverzitásnak.
Milyen a jó talaj? A jó talaj olyan, mint a jó kenyér – szervesanyag, élő közeg (kovász), porozitás, víztartás – ha nem vigyázunk rá kiszárad, „zsemlemorzsa” lesz, s porviharok áldozatává válhat.
Ahhoz, hogy talajunk megfelelő kondícióban biztosíthassa a gazdaságos termesztés feltételeit “Etetni s itatni kell”. A talaj tehát egy élő közeg, egy életközösség – közel 4000 faj -, melynek megvannak a létezési, működési feltételei, melyet a jó gazda biztosítani tud és biztosítania kell (levegő – lazítással, szervesanyag, víz). A nem megfelelő művelés hatására csökken a talajok szervesanyag-tartalma, a bennük található hasznos élőlények, baktériumok száma, pufferkapacitása, azaz termőképessége.

Talaj = Víz?
A természet legnagyobb (potenciális) víztározója a talaj lehetne! A talajnak ezáltal igen nagy szerepe lenne a szélsőséges vízháztartási helyzetek kockázatának csökkentésében és káros következményeinek mérséklésében.
Az Uniós stratégia is negatívumként említi, hogy a „talaj valószínűleg a természet leginkább alulértékelt eleme. Az egyre inkább városiasodó lakosság gyakran csak „koszként” és korlátlan természeti erőforrásként tekint rá, és szinte egyáltalán nincs tudatában annak, hogy milyen kulcsfontosságú szerepet tölt be mind a mindennapi életünkben.

Meg kell ismertetni mindenkivel, hogy a talaj biológiai sokfélesége nagyban hozzájárul az emberi egészséghez. A talajgombából származó penicillin felfedezése óta a talajmikrobák által termelt antibiotikumok emberek millióinak életét mentették meg. A közelmúltban bizonyos talajbaktériumok áttörést jelentettek további újabb antibiotikumok kifejlesztésében. Számos koleszterincsökkentő gyógyszert is talajgombákból fejlesztettek ki. Kimutatták, hogy az olyan gyermekek immunrendszere erősebb, akik gyakran játszanak egészséges erdei talajon.
A talaj szivacsszerű funkciójának helyreállítása fellendítheti a tiszta édesvízellátást, és csökkentheti az áradások és aszályok kockázatát, tehát mindannyiunk felelőssége, hogy vigyázzunk rá!

forrás:agrotrend.hu / NAK
Kapcsolódó cikkek
Felszínre került az Ínség-szikla – vízügyes szakemberek elmondták, mekkora baj ez
2023. október 20. 17:36
Mennyire szokatlan a folyók alacsony vízállása?
Nem rendkívüli, hogy október végén alacsony a folyók vízállása, és ismét látszik a Dunában Budapestnél az Ínség-szikla – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
Éhen maradhat Európa: gabonakrízis sújtja a kontinenst
2024. november 20. 13:30
Az európai gabonatermelés idén elérheti a legalacsonyabb szintet 2007 óta, a termelési költségek és az időjárási tényezők együttes hatása miatt. A helyzetet tovább súlyosbítja az ukrán gabonaimport által támasztott kemény verseny, valamint a romló minőség a főbb terményeknél.

