Magyar borok és ételek mutatkoznak be Londonban
2016. június 23. 08:05
A hétvégén, pénteken és szombaton magyar borok és ételek, valamint a magyar kultúra képviselői mutatkoznak be a brit fővárosban, az I. Londoni borfesztiválon - közölték az esemény sajtótájékoztatóján Budapesten.
Somogyi Péter, a fesztivál igazgatója, szervezője elmondta: a gasztronómiai eseményen több mint 50 magyar borászat képviselteti magát, illetve bemutatják például a mangalicából készült termékeket. Esténként pedig magyar együttesek koncertjei lesznek.
A fesztivál két napján mintegy 3 ezer résztvevőre számítanak a szervezők, az érdeklődők fele Londonban élő magyar lehet. A másik 50 százalékot a helyiek és a brit fővárosban élő külföldiek adhatják.
A fesztivált magánfinanszírozásban szervezték, a Magyarországról utazó résztvevőknek nem kerül pénzébe a bemutatkozás. Az esemény költségeit a tervek szerint a jegybevételek fedezik, egy jegy 16-39 fontba kerül - mondta Somogyi Péter. Az elképzelések szerint jövőre is megrendezik Londonban a borfesztivált, illetve hasonló eseményt máshol is terveznek.
Ducsai-Oláh Zsanett, a rendezvény szakmai partnerének, a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak a vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: a eseményen bemutatkozik az Áldomás, a termelők és az állam összefogása nyomán létrehozott ernyőmárka. A márkához csak olyan termékek tartozhatnak, amelyek megfelelnek a szigorú minőségi követelményeknek, illetve GMO-mentesek, nem tartalmaznak mesterséges adalékanyagokat és végigkövethető a termék előállításának folyamata. A védjegyet már több mint 80 termék szerezte meg, ezek közül 23 piacképes.
Úgy vélte, a magyar élelmiszerek esősorban a magas minőséget képviselő áruk között lehetnek versenyképesek.
Bödő Sándor, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének minőségirányítási tanácsadója kiemelte: a sokáig feledésbe merült mangalicatermékeket vissza kell vezetni a piacra, újra meg kell ismertetni a fogyasztókkal bel- és külföldön. Ennek egyik állomása a londoni borfesztivál.
Forrás: hirek.lelmiszerklub.hu
Kapcsolódó cikkek
Már magyar dinnyét árulnak több áruházlánc üzleteiben
2016. július 25. 08:11
Már megjelent a magyar dinnye több áruházlánc üzleteiben, és a nyár más szezontermékeiből, így az ásványvízből, üdítőitalokból és jégkrémből is megnőtt a forgalom az élelmiszer-kiskereskedelemben - közölték az áruházláncok az MTI érdeklődésére.
Áfacsökkentés: ki nyert vele?
2018. február 06. 09:23
Az ipar várta az élelmiszerek forgalmi adójának csökkentését, a fogyasztók azonban a legtöbb terméknél mégsem tapasztalták, hogy az ár nagyon visszaesett volna. Az árképzésben nem minden a forgalmi adó.

