Magyar támogatással fejlesztik az erdélyi mezőgazdaságot

2019. május 21. 08:25
A magyar állam által finanszírozott Erdélyi Gazdaságfejlesztési Program új fejezetét jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szombaton, a Maros megyei Sáromberkén (Dumbravioara).

 

Az államtitkár az AgroMania mezőgazdasági vásár megnyitóján jelentette be, hogy a gazdaságfejlesztő programot Erdélyben lebonyolító Pro Economica Alapítvány a következő napokban hirdeti meg a székelyföldi kis összegű vissza nem térítendő támogatások programját, amellyel a térség valaha volt legnagyobb koncentrált mezőgazdasági fejlesztése jöhet létre.
– A magyarországi támogatással, az önerővel és az esetleges hitelekkel együtt minden esély megvan arra, hogy a következő két évben mintegy 300 millió eurónyi fejlesztés valósuljon meg a székelyföldi, erdélyi mezőgazdaságban. Ez megváltoztathatja ezt a térséget – jelentette ki az államtitkár.

Az államtitkár elmondta, a mezőgazdaságból élő gazdák legfeljebb 15 ezer euró vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak tenyészállatok vásárlására, ültetvények megvalósítására, eszközök beszerzésére. Hozzátette: a program párosul a tavalyi év végén meghirdetett székelyföldi nagy beruházások programjával, amely keretében több tucat mezőgazdasági feldolgozóüzem épül a térségben.
– Minden esély megvan arra, hogy aki pályázik, meg is kapja a támogatást – jelezte Magyar Levente. Hozzátette: a gazdaságfejlesztési program addig folytatódhat, amíg Magyarországnak nemzeti kormánya van.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke úgy vélekedett: a következő évek a versenyről, a mezőgazdasági versenyről fognak szólni. Ebben a versenyben azonban nem kell egymást legyőzni, hanem a feleknek együtt kell működniük, hogy mindenkinek bejöhessen a számítása. Az RMDSZ elnöke kijelentette: a magyar gazdaságfejlesztési program új munkahelyeket hoz létre, növeli a termelők versenyképességét, és általa el lehet jutni azokra a piacokra, ahol értékesíthető a megtermelt áru.

Az AgroMania mezőgazdasági vásárt első alkalommal szervezte meg a Pro Economica Alapítvány és a Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (MIET). A rendezvény keretében a gazdálkodók találkozhatnak az általuk felhasználható eszközöket gyártó, forgalmazó cégekkel, és arra is lehetőséget teremt, hogy a gazdák szakmai előadásokat hallgassanak.


(MTI) / nak.hu

Kapcsolódó cikkek

Osztatlan közös tulajdon - bekebelezés irányárai

2021. február 23. 09:03
Az osztatlan közös tulajdonok bekebelezéssel történő megszűntetése során alkalmazandó irányadó egységárak az NFK weboldalán találhatók.

Kedves strómanok, lehet szétkapkodni a híres ménest!

2015. december 12. 09:22
" Békéscsabán árulni kezdték a Mezőhegyesi Ménesbirtok földjeit. A mezőhegyesiek tiltakoztak, közben úgy tudjuk, Lázár János a kisvárosba megy tárgyalni.
Mintegy ötven tüntető érkezett a mezőhegyesi földek árverezésére Békéscsabán, az eseményen megjelent több ellenzéki politikus is. Ott volt az LMP-s Sallai Róbert Benedek is, aki a novemberi tüntetésre inkább nem ment el, mert nem akart egy eseményen mutatkozni többek között Gyurcsány Ferenccel, erre pártja egyébként utasította is."