Malmok és molnárok lesznek az ünnepi hétvége főszereplői a Skanzenben

2023. augusztus 15. 15:42
Az augusztus 20-i ünnepi hétvégén a kézműves foglalkozások és játékok, mesék és próbatételek a malmok és a molnárok körül forognak a szentendrei Skanzenben.
Malmok és molnárok lesznek az ünnepi hétvége főszereplői a Skanzenben
A Skanzenben a vidék képét évszázadokon keresztül meghatározó hagyományos malomtípusokat – a szélmalomtól a vízimalmon át a száraz- és tiprómalomig – működés közben tekinthetik meg a látogatók ezen a két napon, közben bepillanthatnak a molnárságnak, ennek a csaknem elfeledett mesterségnek a titkaiba.
 
Malomjátékok, gabonafelismerő játék, malom-labirintus, molnárlegény-próbatételek várnak az érdeklődő kicsikre és nagyokra. A Skanzenben ezen a napon megsütik a múzeum malomkő nagyságú kenyerét, kóstolhatunk molnárkalácsot, és más, hagyományos őrleményből készült ételt is, a Skanzen Étterem kínálatában pedig túrós zsámiska és vaníliamártásos darahab is szerepel.A kétnapos program során lehet cipót sütni, kitelepülnek a Skanzen Pékség munkatársai, akiktől a kovászos kenyér készítésének rejtelmeit leshetjük el. Sőt a molnársággal kapcsolatos meséket is hallgathatunk a Skanzen mesélő helyszínén, a Hajdúbagosi házban.
 
A színpadon szombaton a Majorka Bábszínház, vasárnap Bartha Tóni Bábszínháza és Paprika Jancsi szórakoztatja a gyerekeket. Mindkét nap délután 3-kor koncertet ad a Kaláka Együttes, de lesz citerazene is Dömény Krisztiánnal, és itt ünnepli 20. születésnapját Bartha Tóni Csúzlizdája is.
 
A kézműves foglalkozások során sok más mellett készíthetnek a látogatók kenderfonalból karkötőt, kenyérkosarat, szalmalovat és kenyérzsákot is.
Len és kender feldolgozása a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban
A programokat bringatúrák, élő történelmi játék és menetleveles barangolás színesítik.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Emberek és delfinek

2023. augusztus 29. 12:21
Májusban robbant a hír, hogy a spanyol partok mentén kardszárnyú delfinek terrorizálják a jachtokat. Több esetben is a parti őrségnek kellett a bajba jutott hajósokat partra vontatni, miután a hatalmas tengeri emlősök mozgásképtelenné tették a vízi járműveket.
Nemrég pedig egy olyan videó került nyilvánosságra, melyen a gyilkos bálnákat távol tartandó vagy rájuk lőnek egy yachtról, vagy valamiféle pirotechnikai eszközt dobnak rájuk, mely láthatóan füstöl. Azonban a tudósok arra figyelmeztetnek, hogy ez koránt sem vezet semmilyen jóra.

Ősláp és erdőrezervátum

2023. május 31. 10:54
Magyarország legnagyobb egybefüggő síkvidéki erdőtömbje, Somogy zöld szíve 1993 óta áll a KASZÓ Zrt. gondozásában. Története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza, már hercegi tulajdonban is színvonalas, fenntartható gazdálkodás zajlott a területen. Ezt az örökséget őrzi az erdőgazdaság, miközben óvja és népszerűsíti a természeti értékeket, köztük a Kaszó település határában lévő Baláta-tavat.