Már a józanabb oldal hangja is hallható az európai állattenyésztésről

2023. május 25. 11:52
A hazai állattenyésztők számára továbbra is biztonságot jelentenek az állami és európai uniós támogatások, számíthatnak a kormány segítségére, de a háború hatásai, az energia-, alapanyag- és takarmányárak volatilitása, a piaci folyamatok kiszámíthatatlansága miatt fontos, hogy mindenkinek legyen egyéni kockázatkezelési stratégiája.
 
Már a józanabb oldal hangja is hallható az európai állattenyésztésről
Erről beszélt Feldman Zsolt, a Magyar Állattenyésztők Szövetségének május 24-i közgyűlésén.
Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az ágazat kilátásairól szólva kiemelte, hogy a hazai volumennek nincs ármeghatározó súlya, és rövid távon nem lehet arra számítani, hogy az EU-n belül változna az állattenyésztés jelenlegi társadalmi és politikai megítélése. Ezért is nagyon fontos a szaktárca és a MÁSZ együttműködése, amit a jövőben is folytatni szeretnének.
 
Díjkiosztás a Hódmezővásárhelyi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon. Fontos megmutatni az állattenyésztői munka értékét és tétjét
Díjkiosztás a Hódmezővásárhelyi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon. Fontos megmutatni az állattenyésztői munka értékét és tétjét
Fotó: Csatlós Norbert
 
Bár a tavalyi év rendkívüli nehézségei miatt csökkent az ágazat kibocsátása, a szakmai szervezetekkel történő együttműködésnek és a kormányzati segítségnek köszönhetően sikerült megőrizni a kapacitásokat.
Részletesen bemutatta, milyen támogatások lesznek elérhetők az állattenyésztők számára a következő években, kiemelve a soha nem látott beruházási forrásbőséget.
Mivel jelenleg is több ezer beruházási projekt fut, még az előző Vidékfejlesztési Program keretében, az új pályázatok előkészítését 2023 végén – 2024 elején kezdik meg, abban bízva, hogy az év második felében javulnak a finanszírozási feltételek is.
 
A kedvező tapasztalatok miatt arra lehet számítani, hogy az új VP keretében is marad a már ismert pályázati struktúra, vagyis külön-külön kiírásra lehet majd jelentkezni a kisebb és nagyobb értékű fejlesztésekkel. A létszámfenntartási kötelezettség továbbra sem lesz feltétel, és várhatóan ez után is el lehet majd számolni a megvalósítás közbeni költségnövekményt. A kiválasztás során fontos szempont lesz a pénzügyi megalapozottság, a hozzáadott érték előállítása és a tartós üzleti viszonyokra, együttműködésekre épülő gazdálkodás.
A MÁSZ és a MATE együttműködésének eredményeként a tenyésztők szemlélete és elvárásai megjelennek a képzésben
A MÁSZ és a MATE együttműködésének eredményeként a tenyésztők szemlélete és elvárásai megjelennek a képzésben
Fotó: Pelsőczy Csaba, Agrárminisztérium
 
Az államtitkár kiemelte, közös felelősség, hogy ne merüljenek ki idő előtt az egyes állatbetegségek megelőzésével, leküzdésével kapcsolatos támogatások igénylésének és kifizetésének rendjéről szóló 148-as rendelet keretei, illetve tenyésztésszervezésre rendelkezésre álló forrás. Előbbire 12,5, az utóbbira változatlanul 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre, de elképzelhető, hogy ki fog egészülni. Ezzel kapcsolatban Wagenhoffer Zsombor, a MÁSZ ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy 2 milliárd forint fedezné a reális igényeket, és a szakmának mindent meg kell tennie, hogy bemutassa a tevékenyég értékét, tétjét.
Az államtitkár felhívta a figyelmet az MFB támogatott forgóeszközhitelkeretére, valamint az Agrár Széchenyi beruházási hitel évi 5 százalékos támogatott hitelprogramjára, jelezve, hogy ezekkel a kedvezményes finanszírozási lehetőségekkel számolhatnak a gazdálkodók.
 
A globálisan jó terméskilátások, az ukrán gabonafolyosó ismételt megnyitása és a kínai kereslet csökkenése miatt a tavalyinál kedvezőbb takarmányárakra lehet számítani – mondta Zászlós Tibor, a MÁSZ elnöke. Hozzátette:
 
sem az állattenyésztőknek, sem a gabonatermelőknek nem jó az árak intenzív kilengése.
Az ukrán gabonára ugyanakkor hosszabb távon számítani kell az európai piacon, ezért a hazai tőkeigényes mezőgazdasági ágazatok támogatása elengedhetetlen.
 
Zászlós Tibor hangsúlyozta azt is, hogy a MÁSZ-nak továbbra is ki kell állnia azért, hogy ugyanolyan élelmiszerbiztonsági és környezetvédelmi előírások vonatkozzanak a harmadik országokból érkező termékekre, mint az európaiakra, mert a hazai gazdák csak egyenlő versenyfeltétekkel tudnak a piacon helyt állni.
 
Egyebek mellett az ENAR központi nyilvántartási rendszer fejlesztésének szükségességét és az állattenyésztők földtulajdonszerzésének, valamint kedvezőbb haszonbérletének elősegítését emelte ki a legfontosabb feladatok között Wagenhoffer Zsombor. A MÁSZ ügyvezető igazgatója kitért arra is, hogy nemcsak a forrás hiányzik az ENAR rendszer korszerűsítéséhez, hanem a személyi háttér is hiányos, amiről egyeztetni szeretnének a szaktárca vezetőjével. Az ukrán gabonával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az állattenyésztők számára az „életben maradást” jelentette, és mostanra objektív vizsgálati adatok is igazolják, hogy sokkal kevésbé volt toxinszennyezett, mint a hazai termés. Hozzátette: 
  • a hazai állattartók továbbra is hazai gabonával szeretnének takarmányozni, csak kapják meg elérhető, reális áron!
Zászlós Tibor, Farkas Sándor miniszterhelyettes és Wagenhoffer Zsombor az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, ahol a szervezet Miniszteri nagydíj elismerésben részesült
Zászlós Tibor, Farkas Sándor miniszterhelyettes és Wagenhoffer Zsombor az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, ahol a szervezet Miniszteri nagydíj elismerésben részesült
Fotó: Csatlós Norbert
 
Beszélt arról is, hogy már olyan oktatók, kutatók hangja is hallatszik az EU-ban, akik reálisan látják az állattenyésztés szerepét, és egyre több ténnyel alátámasztva cáfolják a klímaválsághoz való hozzájárulását.
Hangsúlyozta, hogy folytatni kell az országos gyepkataszter létrehozásáért kezdett munkát, hiszen az eddigi eredmények alapján beigazolódott, hogy a hazai legelők állapota egyértelműen romlik. A közös célok eléréséhez pedig elengedhetetlen a különféle alágazatok és tenyésztő szervezetek folyamatos együttműködése, párbeszéde.
 
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a MÁSZ együttműködését értékelte Mezőszentgyörgyi Dávid, a MATE stratégiai rektorhelyettese. Mint mondta, az elismert szakmaközi szervezet második alkalommal tartotta közgyűlését a gödöllői kampuszon, aminek hatására már több tenyésztő szervezet választotta az intézményt szakmai rendezvényei helyszínéül. A két éve indított együttműködés eredményeként a tenyésztők szemlélete és igényei megjelennek a képzésben, a gyakorlati helyszínek kialakításában, a MATE pedig hozzá tud járulni az ágazat szakmai fejlődéséhez és kedvező társadalmi megítéléséhez is.
 
Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Kapcsolódó cikkek

Tájékoztatás a 2024. évre vonatkozó vetésváltási szabályokról

2023. szeptember 13. 14:34
Amennyiben az Európai Bizottság 2024-re nem teszi lehetővé a tagállamok számára, hogy gazdálkodóiknak átmeneti mentességet biztosítsanak a vetésváltás és a nem termelő területek kijelölésének új szabályai alól, akkor jövőre életbe lépnek a jóváhagyott magyar KAP Stratégiai Tervben foglaltak szerint azok idei évben még nem alkalmazott, de az egységes kérelem benyújtás előtti tájékoztatási kampányban már mindenki számára részletesen ismertetett szabályai.
 

EFDSZ szakmai fórum

2022. december 14. 13:13
2022.12.7.-én és 8.-án Budapesten az EFDSZ SZAKMAI KEREKASZTAL FÓRUM keretében vitatta meg az ágazatban dolgozó munkavállalók helyzetét, kilátásait.