Már csak látszat, hogy van Magyarországon szociális ellátórendszer

2022. december 19. 07:57
A kormány nem ad több pénzt a szociális ellátórendszerre, de az intézménybezárásoktól is tart, ezért döntött úgy, hogy lazít a személyi és tárgyi feltételeken. Már a bölcsődékben is - írja a Népszava.
 
Már csak látszat, hogy van Magyarországon szociális ellátórendszer
Bölcsődei célra vagy szociális ellátásokra eddig soha nem használt épületbe is áttelepítheti a fenntartó április végéig ezeket a szolgáltatásokat, ha ott olcsóbban tudja megoldani a működtetést, ha pedig egy intézmény több telephelyen működik, azokat összevonhatja akár egy helyre is, sőt, egy másik fenntartó épületébe is beköltöztetheti azokat - írja a lap.
 
A bölcsődéket pedig akár oktatási intézményben is el lehet helyezni. Sem az eddigi személyi, sem pedig a tárgyi feltételeknek nem kell már megfelelni, csak az a meglehetősen bizonytalan elvárás maradt meg hogy a költöztetések miatt az ellátottak jogai nem sérülhetnek.
 
Mindezt a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva lépte meg az Orbán-kormány. 
 
A magyar kormány ma sem az állami és önkormányzati szociális intézményeket, sem az ott dolgozókat nem segíti, hogy könnyebben tudjanak helyt állni, egy dolgot képes mondani: ha nem tudjuk betartani a szabályokat, akkor egyszerűen engedjük el azokat
Eddig minden ellenőrzésnél mérték a négyzetmétereket, hogy az ellátottak elhelyezése megfelel-e a szabályoknak, most pedig össze lehet engedni az embereket, mint a heringeket – adott hangot nemtetszésének egy Pest megyei idősotthon vezetője.
Nem mindenki ilyen pesszimista
Nem látja ilyen rossznak a helyzetet a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesületének elnöke. Kocsis József, a Tolnában és Baranyában nyolc bentlakásos intézményt működtető SZOCEG Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy mikrobusszal szállítják a távolabbi helyszínekről azokat az időseket, akik igénylik a nappali ellátást, de az összevonás után nehezen jutnának el a nyugdíjas klubba.
 
Ő üdvözli, hogy a fenntartók dolga könnyebb lett, mert ha bejelentik a kormányhivatalnak a tárgyi és személyi feltételek változását, akkor nem kell nyitva tartaniuk olyan intézményeket, ahol nincs lehetőség alternatív fűtési módokra, a tizenkétszeres árat pedig nem lehet kigazdálkodni.
 
forrás: napi.hu

Kapcsolódó cikkek

Rengeteg fabútor végzi égetőkben, vagy lerakókban

2023. június 08. 13:46
Magyarországon évente mintegy 43-59 ezer tonna fabútorhulladék keletkezik, amelyből 3-5 ezer tonnát helyeznek lerakóba, és 14-19 ezer tonna kerül égetőkbe az IKEA friss tanulmánya szerint, amelyet a vállalat kedden juttatott el az MTI-hez.
A lakossági felmérésben a válaszadók többsége (54,6 százaléka) jelezte, hogy selejtezett le bútort az elmúlt egy év során. Ennek leggyakoribb oka az volt, hogy a bútorokat újakra cserélték (32,7 százalék), a bútorok elöregedtek (31,9 százalék) vagy megsérültek (25,8 százalék) - közölte Bálint Attila, az IKEA Magyarország fenntarthatósági felelőse.

Mutatjuk a legújabb kormánytámogatás részleteit: utazás és lakhatás, de van más is

2023. március 10. 10:10
A cél a teljes foglalkoztatottság megvédése.
 
Utazás, lakhatás
A Kormány a háború és a szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is mindent megtesz a teljes foglalkoztatottság megvédése érdekében, ezért újabb 1 milliárd forint támogatást biztosít a mobilitás segítésére. Így idén is elérhető lesz az utazási- és lakhatási támogatás, valamint a közfoglalkoztatásból a versenyszférába program.