Már megint növekedtek a fogyasztói árak

2023. szeptember 11. 13:57
Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 16,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, az elmúlt egy évben a háztartási energia és a járműüzemanyagok ára jelentős mértékben emelkedett – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Már megint növekedtek a fogyasztói árak
Az élelmiszerek ára 19,5 százalékkal emelkedett 2022. augusztushoz viszonyítva. Ezen belül leginkább a cukoré (67,9 százalék), a büféáruké (29,6 százalék), a csokoládé és kakaóé (25,8 százalék), a péksüteményeké (20,1 százalék), a párizsi és kolbászé (19,7 százalék). A termékcsoporton belül a liszt ára 10,4 százalékkal csökkent.
 
A háztartási energia 34,7 százalékkal drágult éves összevetésben, ezen belül a vezetékes gáz 47,1, az elektromos energia 25,3, a palackos gáz 25,2 százalékkal. A járműüzemanyagok ára 31,1 százalékkal emelkedett.
 
A szolgáltatások 13,2 százalékkal drágultak, ezen belül az autópálya-használat, gépkocsikölcsönzés, parkolás 24,6, a sport- és múzeumi belépők 20,4, a járműjavítás és -karbantartás 19,4, az üdülési szolgáltatás 18,1, a lakásjavítás és -karbantartás 16,2, a taxi 16,1 százalékkal került többe, mint egy éve.
 
A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 12,7, ezen belül a szeszes italoké 16,4 százalékkal nőtt.
 
A tartós fogyasztási cikkekért 2,3, ezen belül a konyha- és egyéb bútorokért 11,2, a fűtő- és főzőberendezésekért 9,5, az új személygépkocsikért 6,9, a szobabútorokért 6,1 százalékkal kellett többet fizetni, míg a használt személygépkocsikért 8,0 százalékkal kevesebbet.
 
Az állateledelek ára 34,8, a mosó- és tisztítószereké 30,2, a testápolási cikkeké 18,3, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 8,4 százalékkal lett magasabb 2022. augusztushoz képest.
 
fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek, ezen belül a ruházkodási cikkek 1,6 százalékkal kevesebbe kerültek.
Egy hónap alatt, 2023 júliushoz viszonyítva az élelmiszerek átlagosan 0,3 százalékkal drágultak. Ezen belül a cukor 54,6, a sertéshús 7,3, a baromfihús 2,5, a büféáruk 2,3, az étolaj 1,5, a csokoládé és kakaó 1,0 százalékkal többe került,
 
míg a liszt 11,5, a tojás 9,5, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 5,0, a vaj és vajkrém 4,4, a kenyér 2,3, a tejtermékek 1,9 százalékkal kevesebbe kerültek.
 
A járműüzemanyagok ára 8,2 százalékkal emelkedett egy hónap alatt.
 
A ruházkodási cikkekért 1,6, a háztartási energiáért 0,3 százalékkal kevesebbet kellett fizetni, ez utóbbin belül az elektromos energiáért 0,6 százalékkal, míg a vezetékes gáz ára nem változott.
 
forrás: agrotrend.hu / MTI

Kapcsolódó cikkek

Több mint 20 járatát törölte a román állami légitársaság a pilóták spontán tiltakozó akciója miatt

2024. július 08. 17:38
Több mint húsz Bukarestből induló, illetve oda érkező járatát törölte hétfőn a román Tarom állami légitársaság, miután minden érintett járatnál a személyzet legalább egy tagja beteget jelentett.

Nagy döntés született az osztrák családi gazdaságok érdekében

2023. február 22. 09:37
Ausztria 100 millió euró támogatást fizet az energia-önellátó családi gazdaságoknak, egy igénylő maximum 25.000 eurót kaphat.
 
Norbert Totschnig, osztrák agrárminiszter február második hetében fontos bejelentés tett, miszerint az energiaminisztériummal közösen, 100 millió eurót különített el az energia önellátó családi gazdaságok támogatására – olvashatjuk a beuernzeitung.at hírportálon.