Másodszorra ismerték el a Folly Arborétum borát rangos nemzetközi versenyen

2023. március 22. 13:53
A 2019-es után a 2020-as évjáratú Folly Arborétum Rajnai rizling is megkapta a legjobbaknak járó „aranyérmet” Németország legrangosabb borászati versenyén, a Berliner Wein Trophy-n. A versenyen a 400 fős zsűri a 40 országból érkező, több mint 14 ezer tétel közül választotta az egyik legjobbnak a badacsonyörsi Folly Arborétum itthon is közkedvelt fehérborát.
A Folly borai már számos elismerést és díjat hoztak el a hazai és nemzetközi megmérettetéseken. Németország legrangosabb nemzetközi borversenyén, a Berliner Wein Trophy-n 2021 után a második alkalommal díjazták aranyéremmel a Folly friss, enyhén fűszeres és gyümölcsös tételét, a Rajnai rizlinget.
Másodszorra ismerték el a Folly Arborétum borát rangos nemzetközi versenyen
A Folly Arborétumhoz közel eső birtokelemeken 10 hektáron folyik a szőlőtermelés. A borászat – akár az arborétum szeretete és gondozása – generációról generációra szálló örökség a Folly családban.
A vezető szőlőfajtáknak – a szürkebarátnak, az ottonel muskotálynak, a kéknyelűnek, a rajnai rizlingnek, a budai zöldnek és az olaszrizlingnek – a Kisörsi-hegy biztosít megfelelő termőterületet. A borok nagy része reduktív eljárással készül, de egyes tételek hordós érlelést is kapnak. A Folly borai közül a Buboréka rozé, a Boróka, az Olaszrizling, a Budai zöld, a Kéknyelű és a Muscat ottonel a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyével rendelkeznek.
 
„A Folly díjnyertes borához a rajnai rizling szőlőjét 2020-ban teljes érésben, kézi szedéssel szüreteltük. Feldolgozásánál gondos odafigyelés mellett egész fürtös préselést alkalmaztunk.
Illatában a rajnai rizlingre jellemző citrusos, mézes, enyhén fűszeres jegyek köszönnek vissza. Ízében élénk, roppanós savak jellemzik és már az első korty után érezni az olajos, petrolos jegyeket és egy kevés badacsonyi ásványosságot” – mondta el Nagy Leopold, a Folly borásza.
 
forrás: magyarmezogazdasag.hu

Kapcsolódó cikkek

Ötcsillagos szállodakomplexum épül Balatonfüreden

2023. június 05. 13:30
Balatonfüreden 22,5 milliárd forint értékű beruházással szállodakomplexum épül a belvárosban, a Le Méridien resort a tervek szerint 2025 tavaszától fogadja a vendégeket – közölte Szepesi Richárd projektalapító sajtótájékoztatón pénteken Balatonfüreden.
Elmondta, hogy a 102 szobás ötcsillagos szálloda mellett a balatonfüredi BalaPort projektben 200 férőhelyes mélygarázs, 4 étterem és 24 luxus apartman is épül, valamint a kikötői infrastruktúrát is fejlesztik.

A NASA kutatóját is kérdezhetjük a Bükki Csillagda új programsorozatán

2024. április 11. 17:34
Április 12-én az űrhajózás világnapját ünnepeljük. 1961-ben ezen a napon a Szovjetunióból Föld körüli pályára állították a világ első embert szállító űrhajóját, fedélzetén Jurij Gagarin repülő őrnaggyal.