Még az idén meglesz a megállapodás a minimálbérről

2021. október 21. 08:58
Nincs kétsége a Liga Szakszervezetek elnökének afelől, hogy még idén megszületik a megállapodás a minimálbér és garantált bérminimum jövő évi emeléséről. A Spirit Fm 2021. október 19-i Aktuál című műsorában azonban Mészáros Melinda hozzátette: utóbbi összege sem lesz elég a szakképzett dolgozók megtalálására. Az emelés egyébként közvetlenül 1,1 millió embert érint.
Még az idén meglesz a megállapodás a minimálbérről

„Biztosan lesz megállapodás” – ezt a minimálbérrel és a garantált bérminimummal kapcsolatos tárgyalásokkal kapcsolatban mondta a Liga Szakszervezetek elnöke. Mészáros Melinda szerint bár a bruttó 200 ezer forintra emelt minimálbér összegében már konszenzus van, a garantált bérminimum kapcsán még nincs - a munkaadók további járulékcsökkentést szeretnének, a munkavállalók pedig ugyanolyan mértékben növelnék a garantált bérminimumot, mint a minimálbért, és mindezt egy lépcsőben tartanák elfogadhatónak.

Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának fideszes többsége lesöpörte azt az MSZP-s javaslatot hétfőn, ami az adómentes minimálbért célozta meg. A szakszervezet is támogatná ezt a javaslatot, ami saját céljaik között is szerepel.

Mészáros szerint ma Magyarországon 1,1 millió embert érintene közvetlenül az emelés, a bérfelhajtó hatás miatt azonban – közvetlenül – minden dolgozó embert érint a minimálbér és garantált bérminimum kérdése, miközben utóbbi összege is kevés lesz ahhoz, hogy megfelelően szakképzett embereket találjanak a cégek.

atv.hu / www.liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Cafetéria: 2022-től adómentes lesz a céges kerékpár

2021. június 22. 10:22
2022. január elsejétől akár kizárólag magáncélra használható kerékpárt vagy elektromos kerékpárt is biztosíthat a munkáltató adómentesen

Minimálbér: hosszas viták várhatók

2020. október 30. 09:25
Kritikus időszak előtt állunk, ezért elhúzódó, talán eddig még sohasem tapasztalt nehézségű tárgyalások után születhet döntés a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről – mondta a Magyar Nemzet kérdésére Mészáros Melinda 2020. október 29-én.