Még jobban felpöröghet az agrárcégek hitelezése

2019. január 16. 07:46
Bár tavaly szeptember végére az agrárium hitelállománya meghaladta az 1100 milliárd forintot, további, sőt a tavalyinál nagyobb ütemű növekedésre számítanak az OTP Agrár szakértői.

Több mint 4 százalékkal, 45 milliárd forinttal emelkedett az agrár- és az élelmiszeripari vállalkozások összesített hitelállománya 2017. és 2018. szeptember 30. között – olvasható az Agrárgazdasági Kutató Intézet nemrég kiadott jelentésében. A szervezet szerint, bár a mezőgazdasági beruházások volumene elmaradt a nemzetgazdaság egészében mért szinttől, a kedvező kamat- és finanszírozási környezet továbbra is hitelforrások igénybevételére ösztönzi az agrárium szereplőit.

Hasonlóan látják az OTP Agrár szakértői is:

a szektor hitelállományának 2017. második felétől tapasztalható bővülése idén még nagyobb ütemben folytatódhat.

Mindezt az élelmiszeripar beruházási hitelállományának a tavalyi harmadik negyedévben tapasztalható növekedése, a mezőgazdaságban pedig a Vidékfejlesztési Pályázatokhoz kapcsolódó beruházási hitelek fellendülése, illetve az ehhez kapcsolódó újabb jegybanki növekedési hitelprogram (NHP fix) erősítheti.

Fotó: Földi D. Attila

Bár a korábbi növekedési hitelprogram keretében felvett forgóeszköz- és beruházási hitelek egy része idén már kifuthat – így ha az érintettek újabb finanszírozási konstrukcióba kezdenek, ez csupán pótlólagos állományt jelenthet –, jól látszik, hogy az elmúlt időszakban felfelé ívelő pályára állt az agrárium hitelállománya.

Az OTP Agrár

  • részint a már 6 éve sikerrel futó Zöld kártya – Támogatások Faktoringgal,
  • a nemrég bevezetett és széleskörű felhasználási lehetőséget nyújtó Agrár Fejlesztési Hitellel
  • és az újabb jegybanki hitelprogramra, az NHP fixre épülő konstrukcióval

járulhat hozzá leginkább idén a hitelállomány növeléséhez – nyilatkozta Balogh Tamás, az OTP Agrár Értékesítéstámogatási és Üzletfejlesztési Főosztályának vezetője.

Az OTP Zöld kártya – Támogatások Faktoring esetében fontos változás, hogy mára a közvetlen alap támogatási jogcímek mellett több mint 30 egyéb támogatási jogcím finanszírozására is felhasználható, amivel a gazdálkodók még szélesebb köre számára jelenthet megoldást.

Az élelmiszeripari vállalkozásokat az európai uniós támogatások finanszírozása mellett komplex banki szolgáltatás csomaggal, személyre szabott ajánlatokkal is megkeressük – tette hozzá Balogh Tamás.

vg.hu

Kapcsolódó cikkek

Hasít az új mezőhegyesi robotizált tehenészet

2020. október 30. 09:26
Alig egy hónappal a használatba vétel után hatszázalékos termésnövekedést értek el a teljesen automatizált, robotizált technológiával működő mezőhegyesi tehenészetben, amelyet 2,6 milliárd forintos hazai beruházással valósítottak meg

Ismét visszakerül Mezőfalvára a NAK Szántóföldi Napok és Agrárgépshow

2019. április 05. 08:14
Az álló- és mozgógépes szabadtéri kiállítás közel 50 hektáron kerül megrendezésre.