Megalakult a Magyarországi Precíziós Állattartásért Egyesület
2023. április 03. 12:23
31 taggal megalakult a hazai precíziós állattartás fejlesztését célul kitűző egyesület. A civil szervezet alapítói állattenyésztési szakemberek, állattartók, kutatók, és az állattartáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtanak a cégek, köztük kiadónk, a Magyar Mezőgazdaság Kft. is.
Március 31-én 10 óra 31 perckor egyhangúlag szavazta meg a 31 alapító tag, hogy létrehozza hazánk kifejezetten az állattartás és -tenyésztés területén működő precíziós gazdálkodást népszerűsítő egyesületét.
Az új civil szervezet alapvető célja, hogy a hazai állattartáshoz kapcsolódó valamennyi szereplőt összehozza a közös cél érdekében: hogy minél többet, minél jobb minőségben, minél olcsóbban előállítani a fogyasztói igényeknek megfelelően úgy, hogy az tartósan, folyamatosan és egyenletesen elérhető legyen, és közben az élhető környezetünk is megmaradjon.
Az alakuló közgyűlésen az egyesület elnökének dr. Pajor Gábort választották, alelnököknek Angyalné dr. Alexy Mártát és dr. Borbély Csabát, elnökségi tagoknak pedig dr. Hejel Pétert, dr. Mezőszentgyörgyi Dávidot és dr. Wekerle Lászlót.
Az ülést követően az elnök a Magyar Mezőgazdaságnak elmondta, hogy az alapítók hisznek abban, hogy a célok eléréséhez a precíziós állattartási megoldások nélkülözhetetlenek. Erre számtalan, gazdaságossági számításokkal alátámasztott hazai gyakorlati példa is van.

A mi feladatunk megtalálni azokat a közös pontokat ebben a bonyolult folyamatban az egyes résztvevők között, amelyek révén olyan megoldások alakulnak ki, amelyek a folyamat egészének optimális működését biztosítják.
Magyarul, valakinek át kell látnia a folyamatokat, azok távolhatásait és lehet, hogy három lépcsőfokkal korábban kell olyan változtatást eszközölni, hogy a végeredmény mindenki megelégedésére szolgáljon az állatoktól kezdve a fogyasztókig – fogalmazott Pajor Gábor.
Az egyesület tagjai közé várja az állattartással kapcsolatban álló szakterületek képviselőit, azaz gazdálkodókat, takarmányellátókat, tartástechnológia-, oltóanyag és gyógyszergyártókat, tenyészanyag-ellátókat, kereskedőket, értékesítőket, valamint oktatási és kutatási intézményeket, illetve munkatársaikat. A civil szervezet célja, hogy valamennyi ágazati szereplő megfelelő információkkal rendelkezzék, releváns szaktanácsokat és képzéseket kapjon az egyesülettől, hogy mielőbb és minél többen adatalapú gazdálkodást folytassanak a magyar állattartásban és -tenyésztésben.

Kiadónk, a Magyar Mezőgazdaság Kft. nem véletlenül van az alapítók sorában. Sári Enikő ügyvezető szerint szaklapjainkban, és online felületeinken igyekszünk olvasóinkat megismertetni a ma legújabb, sőt a jövő technológiáival is.
Elkötelezettek vagyunk a magyar agrárium fejlődése mellett és látjuk, hogy az ágazat megújulása, 21. századi fejlődése elképzelhetetlen a precíziós technológiák nélkül. Úgy látjuk, ez különösen az állattenyésztésre igaz, ahol a gazdálkodók a hatékonyság javítása mellett elsősorban munkaerőgondokkal küzdenek - mondta Sári Enikő.
Forrás: magyarmezogazdasag.hu
Kapcsolódó cikkek
A MANGALICA, AZ ÍNYENCEK MALACA
2023. február 07. 19:49
Magyarországon a sertéshúsfogyasztás az utóbbi időben növekedett, mostanra elérte az évi 30 kilogrammot személyenként, és második helyen van a baromfiágazat után - mondta Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium (AM) agrárpiacért felelős helyettes államtitkára hétfőn a mangalicahús belföldi népszerűsítéséről, a mangalica, mint prémium élelmiszer lehetőségeiről tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.
A sertéságazat is évek óta változó gazdasági környezetben működik - mutatott rá, megemlítve egyebek közt, hogy tavaly évszázados aszály volt, kevesebb kukorica termett, ami a takarmányellátást nehezíti. A sertéságazat a nehéz gazdasági körülmények között is helytáll, az elszabaduló input árak mellett eleinte csökkenő árakkal kellett számolniuk a tenyésztőknek, de az árak mostanra visszataláltak a helyükre, 2023 első két hetében átlagosan 814 forint/kilogramm volt a vágósertés termelői ára hasított meleg súlyban - tette hozzá a helyettes államtitkár.
Tavaly még jó üzletnek tűnt a cukorrépa-termelés (is)
2024. április 16. 17:58
Egyre rizikósabb a cukorrépa termelése, sok a bizonytalansági tényező. Az érdekérvényesítés miatt termelői csoportot alakítottak a zalai gazdák.

