Megalakult a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság

2019. július 02. 08:15
Csak úgy lehetünk versenyképesek, ha az agrárium minden szereplője lépést tud tartani a változásokkal - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság alakuló ülésén, hétfőn a parlamentben.

A miniszter az eseményen arra emlékeztetett, hogy rendkívül fontos, hogy igazodjunk a magyar vidék változásaihoz, figyeljük az érzékeny területeit és vele együtt fejlődjünk.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba

 

Nagy István hozzátette: az Agárminisztérium mindent megtesz azért, hogy az agrárium megújuláshoz szükséges eszközöket és feltételeket biztosítsa. Bevezettük a Digitális Jólét Programot, és még idén elindulhat a Digitális Agrárstratéga. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a fiatalokról, akiknek bevonása az agrárium jövője szempontjából megkerülhetetlen – emelte ki a tárcavezető. Hangsúlyozta: már folyamatban van egy generációváltás elősegítését célzó szakpolitikai program kidolgozása és nagy hangsúlyt fektetünk a szakképzésre, amely az Agárminisztérium számára kiemelten fontos szereppel bír, hiszen a tárca jelenleg a harmadik legnagyobb intézményfenntartó a szakképzés rendszerében.

Nagy István arról is beszélt, hogy az intézkedések csak akkor lehetnek valóban eredményesek, ha képesek vagyunk átadni az információkat: ha segítünk eligazodni a gazdáknak a támogatások világában, megkönnyítjük az adminisztrációt, és megfelelően tájékoztatjuk a fiatalokat az agráriumban rejlő lehetőségekről.

Kiemelte: ebben a közvetítésben rejlik a vidékfejlesztésben dolgozó szaktanácsadók felbecsülhetetlen szerepe, ami összekapcsolja a gazdákat a megfelelő intézményekkel és eljárásokkal. A tárcavezető örömét fejezte ki, hogy a szaktanácsadás megerősödéséhez, hatékonyságának növeléséhez az újonnan megalakult szakmai grémium is hozzájárul.

Kép letöltése
 
Fotó: Pelsőczy Csaba

 

Az eseményen Jakab István, a Nemzeti Agrár-tanácsadási Bizottság (NATAB) elnöke kifejtette: ebben a felgyorsult világban a legfontosabb feladat, hogy az új információk minél hamarabb a gazdák rendelkezésére álljanak. Hozzátette: minden lehetőség adott, hogy a testület stabil és erős hátteret biztosítson az ágazat szereplői számára.

A NATAB a magyar agrárium minden szintjét képviseli. A testület javaslattevő, véleményező jogkörrel segíti majd a mezőgazdasági és vidékfejlesztési szaktanácsadással kapcsolatos hatósági munkát. A grémium tagjait az agrárminiszter nevezi ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javaslatára.

(AM Sajtóiroda)

 

Kapcsolódó cikkek

Piaci előny a digitalizálás

2018. november 23. 08:43
Ma már nem sci-fi a precíziós mezőgazdaság, amelynek közvetlen gazdálkodási, piaci előnyei vannak – hangzott el egy gödöllői szakmai konferencián. A technológiához kapcsolódó tudás átadásában azonban még bőven van tennivaló.

Óriási változások a közös agrárpolitikában: ezek a magyar gazdák életét is megváltoztatják

2020. március 13. 11:23
Az új uniós költségvetésben a forráscsökkenés nem annyira biztos, mint az, hogy 476 hektár felett megszűnik a területalapú támogatások kifizetése, és csak a termeléshez kötött támogatások érkezhetnek meg – derült ki ma Kecskeméten, a Portfolio Agrárium 2020 konferencián a támogatáspolitikát körüljáró kerekasztal-beszélgetésen