Megelégelték a termelők kizsákmányolását

2016. június 08. 08:17
A gazdákat károsító szupermarketek ellen szólaltak fel az Európai Parlamentben a képviselők.

A szupermarketek gazdákat és kistermelőket károsító tisztességtelen kereskedelmi gyakorlata ellen szólaltak fel a strasbourgi plenáris ülésen az Európai Parlament mezőgazdasági és ipari ügyekért felelős képviselői kedden. Arra szólították fel az uniós bizottságot, hogy tegyen lépéseket az erejüket és befolyásukat kihasználó szupermarketek kis- és középvállalkozásokat büntető kereskedelmi politikája ellen.

 

Véleményük szerint a mezőgazdasági termelők, illetve a kis- és közepes vállalkozások különösen kiszolgáltatottak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal szemben. Elmondták: gyakran arra kényszerítik őket, hogy veszteséggel adják át termékeiket az áruházláncoknak, de előfordul az is, hogy az ártárgyalásokon a szupermarketek erőfölényüket kihasználva a termelőkre hárítják a leárazások, vagy az akciók bevételkiesését. A kifogásolt esetek között említették még a késői kifizetést és azt, hogy gyakran a beszállítókra terhelik a szállítás és a raktározás költségeit is, de nem ritka a szerződések egyoldalú módosítása sem.

szupermarket

Az Európai Uniónak biztosítania kellene azt, hogy a termelők igazságos adásvételben részesülhessenek – fotó: Shutterstock

Elmondták, hogy az önkéntes és önszabályozó rendszerek "korlátozott eredményeket" mutatnak a megfelelő végrehajtás hiánya miatt, mivel a gazdák attól félnek, hogy kiszorulnak az ellátási láncból. A képviselők megjegyezték, hogy az európai kereskedelmi szabályozás szigorúan kezeli a vállalatok és a vásárlók közötti esetleges tisztességtelen eljárásokat, ugyanakkor nem tér ki az élelmiszerellátásban résztvevő szereplők egymás közötti kereskedelmére.

Állásfoglalásukban azt hangsúlyozták, hogy az Európai Unió kerettörvényének biztosítania kellene azt, hogy az "európai mezőgazdasági termelők és fogyasztók igazságos adásvételben részesülhessenek." Kellően erős szankciók bevezetésére van szükség a tisztességtelen kereskedelmi magatartás megváltoztatása érdekében – húzták alá.

Forrás: agroinform.com

Kapcsolódó cikkek

Továbbra is elhatárolódunk a GMO-tól

2016. május 25. 08:22
Magyarország továbbra is úgy ítéli meg, hogy az elővigyázatosság elvét kell alkalmazni minden olyan technológia kapcsán, amelynek hatásairól nincsenek kielégítő adatok, ilyen a génmódosítással létrehozott szervezeteknek (GMO) a növénytermesztésben alkalmazott gyakorlata. A GMO-mentesség megőrzésével, kifejezetten kedvezőbb exportlehetőségekhez juthatunk - mondta Nagy István, az FM parlamenti államtitkára.

Kedvezmények és szigorítások az őszi adócsomagban

2018. október 31. 08:35
Cafeteria kérdésben ugyan nem hátrált meg, de más egyéb területen adna kedvezményeket a kormány az új, őszi adócsomaggal – áll a MAZARS legfrissebb elemzésében.