Megemeli a lakáshitelek kamatát az OTP: elsöprik a bankok az önkéntes THM-plafont?
2024. június 28. 21:55
Május végén Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azt kérte a bankoktól, hogy június 30-áig tartsák fenn az újonnan felvehető lakáshitelek önkéntes THM-plafonját, amely az utóbbi időben 7,3%-ban maximálta a lakáshitelek hiteldíját. Az OTP Bank az első adandó alkalmat kihasználva lakáshitelkamatai emeléséről döntött július 1-jével.
Az eddigi 6,99%-ról 7,99%-ra emelkedik az OTP Bank végig fix lakáshiteleinek a kamata, az egyszeri kamatcsökkentési lehetőséget tartalmazó 1×1 lakáshitel kamatszintjét pedig 7,74%-ra emelik – szúrta ki a Bankmonitor.
Az OTP Bank lépése nem feltétlenül jelenti azt, hogy a hiteligénylők ezen kamatszint mellett kapják meg végül a lakáshitelt, mivel több tényező függvényében kamatkedvezmények érhetők el, így a ténylegesen elérhető minimális kamatszint a júniusban is érvényes 6,67% marad.
A bank által alkalmazott kamatsáv viszont a különböző minősítésű ügyfelek között kiszélesedik, a kockázatosabb ügyfelek az eddigi THM-plafon felett kaphatják meg a hitelt.

A lépés azért érdekes, mert ezzel a 2023 októberében 8,5%-kal bevezetett, majd idén januárban 7,3%-ra csökkentett önkéntes THM-plafon fölé lép a nagybank, és a banki gyakorlat szerint a versenytársai is követhetik a drágításban.
A hitelkamatok emelkedésére ésszerű magyarázatot az állampapírhozamok és a BIRS év eleje óta bekövetkezett emelkedése (erről itt írtunk legutóbb részletesen), és az, hogy május végén Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csak június 30-áig kérte az önkéntes THM-plafon fenntartását a bankoktól.
Június folyamán az alábbi táblázatnak megfelelő kondíciókkal voltak elérhetők a legjobb (speciális feltételek nélküli) piaci kamatozású lakáshitelek Magyarországon, július elején a lakáshitel-felvétel árazási feltételei várhatóan nagy tömegben fognak szigorodni a kamatkörnyezet újbóli emelkedése miatt.
Kérdés, a bankok közötti eddigi intenzív verseny és a hitelkereslet visszaesésétől való félelelm ennek mennyire fog gátat szabni, illetve milyen hatással lesznek a piaci árazásra a nagy jegybankok kezdődő kamatcsökkentései.
forrás: portfolio.hu
Kapcsolódó cikkek
Okoz gondot az árvízi védekezésben az érkező csapadék?
2024. szeptember 24. 15:17
A Duna ma Mohácsnál tetőzik.
A Duna felső szakaszán gyors az apadás, hétfőn 510 kilométeren, a vasárnapinál 200 kilométerrel rövidebb szakaszon kellett védekezni - közölte az árvízi védekezést irányító operatív törzs ma reggeli sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök.
Változások a hitelkonstrukciókban
2023. január 03. 13:00
Az új esztendő első napjától jelentős változások léptek életbe egyes hitelkonstrukciókban és az állami támogatásokat érintő jogszabályokban: egyebek mellett nőtt a teljes hiteldíjmutató plafon, megszűnt a hitelmoratórium, és idén már három kamatstop is érvényes június végéig.
A személyi kölcsönöknél 2023. január elsejétől 29,9 százalékról 37 százalékra emelkedett a maximális teljes hiteldíjmutató (thm). Az áruhitelek, folyószámlahitelek és hitelkártyák esetén az 52 százalékot is elérheti a thm az új plafonérték szerint, szemben a 2022 végéig érvényes 44,9 százalékkal. Ezek a maximumok a jegybanki alapkamathoz vannak kötve, és 2023. június 30-ig lesznek érvényesek – írja összefoglalójában a Bank360.hu.

