Megfordult a trend: emelkedett a halálos munkabalesetek száma

2021. szeptember 27. 09:40
Idén az első hét hónapban harminc halálos kimenetelű munkahelyi baleset történt, időarányosan több, mint tavaly.
Megfordult a trend: emelkedett a halálos munkabalesetek száma

Az idei év első hét hónapjában harminc halálos kimenetelű munkahelyi baleset történt, ami 3,4 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest – olvasható ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) első hét hónapot összegző adataiból. Tavaly a pandémia évében összesen 64-en, egy évvel korábban 83-an vesztették életüket munkavégzés közben. Ez ellentétes az elmúlt öt évi trenddel, hiszen ezalatt a tragikus kimenetelű balesetek száma jellemzően csökkent.

Fotó: Oláh Tibor / MTI

A jegyzőkönyvek adatai szerint az idei év január elseje és július 31-e között 9443-an sérültek meg munkavégzés közben, ami 2,7 százalékos csökkenést jelent egy év alatt.

Tavaly egész évben több mint 20 ezer három munkanapot meghaladó munkaképtelenséget okozó munkabalesetről készült baleseti jegyzőkönyv. A csonkulásos balesetek száma 2021 első hét hónapjában 114 volt, ami éves összevetésben több mint hat százalékos visszaesést jelent.

Az ITM adatai szerint a legtöbb munkahelyi baleset Budapesten és Pest megyében történt,: minden ötödik dolgozó itt sérült meg. Veszélyes megyének számít a munkahelyen történt sérülések szempontjából Bács-Kiskun, Győr-Moson Sopron, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér is, utóbbiban az első hét hónapban hatszáznál is több baleset történt. A sérülések harmada az 50-249 főt foglalkoztató vállalatoknál volt. A területek szerint vizsgálva a baleseteket, azt mutatja a statisztika, hogy

a sérülések közel háromnegyedét a feldolgozóiparban, a kereskedelemben, a postai szállításban és a raktározási területen szenvedték el a dolgozók.

A munkabalesetekkel kapcsolatos hatósági eljárásokat kilenc kategóriába sorolja a szaktárca. Összesen 151 intézkedési ponton, 22 esetben éltek a figyelmeztetés lehetőségével az idei év első hét hónapjában végrehajtott munkavédelmi ellenőrzések során a hatóságok. Bírságot 76 esetben állapítottak meg, közel 40 millió forint összegben. Összehasonlításul: a pandémia évében összesen 106 millió forintra büntették a munkavédelmi szabályokat be nem tartó munkaadókat.

 

www.vg.hu

Kapcsolódó cikkek

Munkabalesethez kapcsolódó dokumentáció - a munkáltatóra és munkavédelmi szakemberre váró feladatokkal

2019. október 18. 08:02
Egy balesetnél a munkáltatónak, vezetőnek, helyszínen lévő dolgozónak egyik pillanatról a másikra számos kötelessége, feladata keletkezik. Meg kell kezdeniük például az azonnali segítségnyújtást, szükség esetén a mentők riasztását, a veszélyhelyzet elhárítását, a helyszínbiztosítást. Nyilván, mindez közös feladata az ott dolgozóknak, illetve az egészségügyi, műszaki szakembereknek. Ellenben, a munkabaleset kivizsgálása munkabiztonsági szaktevékenység, vagyis csak középfokú, felsőfokú munkavédelmi szakember végezheti el. Ehhez számos adminisztratív feladat is kapcsolódik, amiket egy jogkövető vállalkozásnál a - saját alkalmazásban álló vagy szerződéses - munkavédelmi szakember jól ismer és el is lát. Ettől függetlenül igen hasznos, ha egy-egy vezető is tisztában van az alapvetően szükséges lépésekkel. Dr. H. Nagy Judit, az Alemona Hungary Kft. munkabiztonsági szakértőjének írása.

A Pénzügyminisztérium Munkavédelmi Főosztályának tájékoztatása

2019. február 27. 10:27
Tovább csökkent a halálos munkabalesetek száma az agráriumban