Meghalt Pataky Péter

2016. szeptember 06. 07:57
Életének 65. évében elhunyt Pataky Péter szakszervezeti vezető. Egykori elnökét a Magyar Szakszervezetek Szövetséges saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Két hét múlva töltötte volna be a 65. életévét, nem érhette meg. Nem sokan lehetnek az országban, akiknek az élete olyan mélyen összefonódott a szakszervezeti mozgalommal, mint a Pataky Péteré. Baloldali családi gyökerei mellett egy tévedés irányította a dolgozók érdekképviselete felé: számviteli főiskolára járt, de rájött, hogy egész életében nem akar ügyviteli kérdésekkel foglalkozni. Valójában népművelő akart lenni, később egyetemi diplomát is szerzett hozzá, és attól kezdve, hogy átlépte a Fővárosi Művelődési Ház, a későbbi Szakszervezetek Művelődési Ház küszöbét, élete négy évtizeden át összefonódott a szakszervezeti mozgalommal.

Később sokféle területen és poszton segítette a hazai érdekvédelem rendszerváltozás utáni átalakulását. 2013. decemberében az új szerveződés, a Magyar Szakszervezeti Szövetség első elnökévé választották. Egy interjúban ekkor így jellemezte magát: „Az tény, hogy nem vagyok forradalmár. Nem kenyerem a klasszikus demagógia. Szeretek szakszerűen érvelni, meggyőzni, nem legyőzni akarom az ellenérdekű felet. Évtizedekig ez is volt a feladatom a mozgalomban.” Pataky Péter többé nem érvelhet és nem győzhet meg senkit. Elment közülünk. Nyugodjon békében.

Forrás: Népszava

Kapcsolódó cikkek

A munkaviszonyok bejelentéseivel volt a legtöbb gond

2018. augusztus 10. 07:44
A nyári munkaügyi akcióellenőrzéseken a vizsgált 3119 munkavállaló 72 %-nál találtak szabálytalanságot az ellenőrök.

Új étrendi ajánlások saját és bolygónk egészsége védelmében

2016. június 06. 09:01
Nem csak magunk, de bolygónk miatt sem mindegy, mit eszünk. Mégis csupán néhány országban adtak ki olyan táplálkozási ajánlásokat, melyek a megfelelő étkezés szempontjait egyesítik a környezeti fenntarthatóságéval.