Meghosszabbított támogatás a turizmus és a vendéglátásban

2020. december 10. 11:32
Miután az elmúlt két VKF ülésen a szakszervezetek kezdeményezték a turizmus és a vendéglátás ágazatban az 50 százalékos bértámogatás meghosszabbítását, 2020. december 8-án Varga Mihály bejelentette, a kormány meghosszabbítja a támogatást. 
Meghosszabbított támogatás a turizmus és a vendéglátásban

A turizmus és a vendéglátás ágazati képviselőivel egyeztetett a kormány Varga Mihály keddi bejelentése szerint. Megállapodtak abban, hogy a szektor számára jelenleg elérhető 50 százalékos bértámogatás fennmarad január végéig a korlátozó intézkedések meghosszabbítása miatt.

Varga Mihály közölte, az ágazati szereplők jelezték, hogy bár az eddigi kedvező intézkedések nagy segítséget jelentettek a fennmaradásukban, a veszélyhelyzet meghosszabbításával a munkahelyek védelme érdekében további segítségre van szükségük. A kormány ezért a bértámogatás januárig történő meghosszabbítása mellett döntött.

Arról is döntött a kormány, hogy amennyiben később az ágazat szereplői kezdeményezik, az intézkedések meghosszabbíthatók - derül ki a pénzügyminiszter videójából.

A tárcavezető bejelentése szerint a mostani intézkedés vendéglátás, a szálláshely, a művészet, a szórakoztatás és a szabadidő szektorokban működő vállalkozásokat érinti. Ezzel 140 ezer munkahelyet véd meg a kormány -emelte ki. Arra is kitért, hogy az adó- és járulékkedvezményeket is fenntartja a kormány. Így az ágazatban működő vállalkozások mentesülnek a munkáltatói adóterhek megfizetése alól.

Fontos kiegészítés, hogy a kormány az eddigi lépéseket kiterjeszti az utazásszervezéssel foglalkozó cégekre is. "A cél az, hogy a gazdaság újraindításával a magyar turisztikai szektor is eredményesen vegyen részt. Ehhez most az kell, hogy a költségvetés oldaláról is segítsük a fennmaradásukat, és megőrizzük a munkahelyeket" - magyarázta.

origo.hu / liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Japánban is érdeklődnek a magyar élelmiszerek iránt

2016. március 09. 07:52
Fazekas Sándor több fontos tárgyaláson, üzletember találkozón vesz részt Japánban a héten. A mai napon a Tohzai Sangyo Boeki vállalat elnökével, MAKI Sószuke-val folytatott megbeszéléseket.
 

Kiderült, mitől félnek most leginkább a magyarok

2020. június 11. 07:56
A GKI fogyasztói bizalmi index értéke áprilisi, történetének legnagyobb zuhanása után májusban jelentősen, majd júniusban kisebb ütemben emelkedett. Az index az az áprilisi 38 pontos esését követően májusban 11 ponttal, júniusban 6 ponttal emelkedett, s ezzel e két hónap alatt csaknem a felét ledolgozta áprilisi zuhanásának.