Megkapta a koronavírust egy magyar gyerek
2020. március 19. 18:43
Pozitív lett egy gyerek koronavírus-tesztje a XV. kerületben - írja az Index a gyereket vizsgáló rendelő egyik orvosának Király Balázsnak a Facebook-bejegyzése nyomán.
A rendelő csütörtökön fertőtlenítés miatt zárva tart. Az Indexnek az orvos megerősített a fertőzés tényét. A teszt eredménye csütörtökön derült ki, ezután zárták le fertőtlenítés miatt a rendelőt. A doktor úgy tudja, a gyerek otthon van, így tehát nem kellett kórházba mennie.
A gyereket egy idősebb doktornő vizsgálta, aki jelenleg otthonában van, mióta a kormányrendelet szerint a biztonságuk érdekében kivonják az aktív munkából a 65 év feletti egészségügyi dolgozókat.
Azt is mondta, csak azért írta ki Facebookra az esetet, hogy elejét vonja a pletykáknak. Király szerint ugyanis sokkal veszélyesebb lenne, ha nincs kiszűrve egy pozitív eset, inkább az a veszélyes, ha a szülők egymás között terjesztenek fals információkat.
napi.hu
Kapcsolódó cikkek
Politika a munkahelyen és azon is túl
2022. február 28. 08:52
A politika – akár akarjuk, akár nem – a mindennapok része, nehéz kikerülni, elkerülni. Ugyanígy életünk mindennapi része a munka. A kettő tehát könnyen találkozhat(na) is. A politika a munkahelyen is ott lehet? Bárhol és bármikor szabad a politikai véleménynyilvánítás?
A gyerekem műtétéről dönthetek, de a megfázását nem igazolhatom?
2019. szeptember 10. 08:14
Az orvos adminisztrál, a szülő meg rossz esetben még egy napot táppénzen van, hogy beszerezhesse a papírt

