Meglepő, milyen jó ételeket lehet készíteni a gyomokból

2016. augusztus 15. 07:50
Ha a gyomokról esik szó, általában a visszaszorításuk a téma. Több növényt azonban a konyhában is lehet hasznosítani.

A látványos leveleket nevelő vadspenót általában nem szívesen látott vendég, de érdemes átgondolni, megéri-e teljesen száműzni a kertből. A növény ugyanis - háziasított társához hasonlóan - ehető, ráadásul több mint háromszor annyi kalciumot tartalmaz, mint a boltokban kapható spenót – mondta el a Global Mailnek Leda Meredith, a vadon termő, ehető növények specialistája.

A magyar gazdák számára nem meglepő, hogy a mángold szintén ehető növény, bár termesztése és fogyasztása erősen háttérbe szorult az utóbbi években annak ellenére, hogy sok A, K, és C vitamint, valamint magnéziumot tartalmaz. Az viszont talán újdonság a hazai kertészeknek is, hogy a mostanában közparkokban is egyre gyakrabban látható árnyékliliomféléket Ázsiában kifejezetten étkezési céllal termesztik.

Az árnyékkedvelő hosták igénytelenek, formáik és színeik változatosak, és szárukat a spárgához hasonlóan érdemes grillezni vagy párolni. A szürethez nem kell lerontanunk a növény díszítőértékét sem; az új, külső hajtásokat a talajhoz közel lemetszve friss zöldséghez juthatunk, az idősebb belső levelek pedig hamarosan elfedik a vágások helyét.

Az árnyékliliomok mellett más dísznövényt is érdemes megkóstolni azoknak, akik nem allergiásak a virágporra: ehető például az orgona, és a sásliliom virágzata, a magnólia bimbói és a borókafélék termése is (utóbbiból akár gin is készülhet…). A dísznövényként és gazként is tenyésző porcsinfélék gazdagok Omega-3 zsírsavakban, és salátaként fogyaszthatóak. Ha pedig valaki kalandozni szeretne, megkóstolhatja a dáliafélék gumóit – a napraforgóval rokon dísznövény gyökerének íze a termőtalajtól függően széles skálán mozoghat a gesztenyeszerűtől a répa jellegűig, de ízváltozattól függetlenül ehető, akárcsak a virág szirmai.

Forrás: agrarszektor.hu

Kapcsolódó cikkek

Mit is jelent a kötetlen munkarend? Akkor dolgozok, amikor akarok?

2016. szeptember 01. 10:22
A munka törvénykönyve (Mt.) főszabályként a munkaidő-beosztás jogát a munkáltatóhoz delegálja, meghatározott feltételek megvalósulása esetén lehetővé teszi viszont azt is, hogy a munkáltató a munkaidő-beosztással kapcsolatos rendelkezési jogát korlátozza és a munkaidő-beosztás jogát részben vagy egészben a munkavállaló részére átadja. Ez utóbbi esetben beszélünk kötetlen munkarendről. 

A munka és a magánélet tereit nem versengővé kell tenni, hanem harmonikusan működtetni egymás mellett

2020. február 06. 07:44
Átalakult a tulajdonosi szerkezet, folyamatosan változik a telekommunikációs szektor és a munkaerőpiac is komoly átalakuláson megy át. Mindez HR szempontból is kihívást jelent. Hogyan lehet gyorsan mozgó, könnyen alkalmazkodó, ugyanakkor a kollégákat szem előtt tartó szervezetet kialakítani és működtetni? Erről kérdeztük Endrei-Kiss Juditot, a Telenor HR-vezérigazgató-helyettesét.