Meglepte a tél a Teslát, befagytak az autóik

2024. január 19. 14:04
Amerikaiak millióit érte el a rendkívül csípős, mínusz 20 és 30 fokos hideg.
 
Meglepte a tél a Teslát, befagytak az autóik
Néhány Tesla-tulajdonos hétfőn a Chicago külvárosában található Evergreen Parkban ragadt, mivel nem működtek a töltőállomások, az akkumulátorok pedig lemerültek. Az egyik tulajdonos szerint legalább tíz autót kellett emiatt elvontatni.
 
A térségben a helyi meteorológiai szolgálat szerint a múlt héten mínusz 20 és 30 fok közé süllyedt a hőmérséklet, egy sofőr a Fox32-nek úgy nyilatkozott, hogy két napon keresztül hat órát várakozott egy töltőállomáson és még utána sem tudta feltölteni az autóját – írja az Usa Today.
 
További beszámolók szerint órákig vártak a töltőállomások előtt Oak Brokkban is, néhány autó azonban leállt a várakozás közben, és a sofőröknek ott kellett hagyniuk az autóikat.
 
Az Elon Musk vállalatához tartozó autóknál a cég szerint, ha az akkumulátor túl hideg az ideális hatótávhoz és a teljes teljesítményhez, akkor a jármű kijelzőjén egy kék hópehely ikon jelenhet meg. Azt javasolják a tulajdonosoknak, hogy lehetőség szerint mindig maradjon az autó áramforráson, illetve 20 százalék feletti töltöttségi szinten, mivel az a hideg hatásait csökkenti.
 
A Tesla szerint az előkondicionálás és a vezetés is a felmelegítés egyik módja lehet a töltés mellett.
 
Olcsóbb lett a Tesla
A Tesla csökkentette két autómodellje árát is, miközben részvényei bezuhantak.
 
forrás: economx.hu

Kapcsolódó cikkek

Mitől lesz jobb az élet vidéken?

2023. július 06. 11:24
Kezdődik a LEADER helyi fejlesztési stratégiák újratervezése. Hogy tényleg jobb lesz-e ettől vidéken élni, az kérdés, de a cél ez lenne.
 
Az eddigiekhez hasonlóan az új támogatási rendszerben is folytatódik a LEADER program, amely a vidéki kistelepülések önkormányzatai, vállalkozói és civil szervezetei számára nyújt lehetőséget kisléptékű vidékfejlesztési, vállalkozásfejlesztési projektek megvalósítására.

Biztosítottá válik a másodfokú eljárás a környezetvédelmi hatósági ügyekben

2023. december 13. 15:23
A magyar emberek egészségének és a környezet védelmének további erősítése érdekében a kormány által benyújtott törvényjavaslat szerint a jövőben a környezetvédelmi hatósági ügyekben lehetőség lesz a másodfokú eljárás lefolytatására.