Meglopták a paprikatermesztőt. Óriási a kár

2023. szeptember 11. 13:46
Meglopták Németh Péter páli gazdálkodó kertészetét. Kétszer jártak nála tolvajok, és a paprikát dézsmálták meg.
 
Tolvajok jártak a páli Németh család kertészetében. Nem is egyszer dézsmálták meg az ültetvényt, elsősorban a paprika érdekelte őket, a lopással komoly kárt okoztak a gazdáknak. A tulajdonosok igyekeznek védekezni, de nehéz a dolguk. Annak ellenére is, hogy a kertészet, a fóliasátrak szomszédságában laknak.
Meglopták a paprikatermesztőt. Óriási a kár
Németh Péter és felesége közösen irányítják gazdaságukat, mely töretlenül fejlődik. Egymás után építik a fóliákat, de kialakították már a tárolót és a feldolgozó-, savanyítóüzemet is. Munkájuknak és szorgalmuknak tehát látható eredménye van, amit sajnos olyanok is észrevesznek, akik aztán rossz szándékkal közelítenek a birtok felé. Este vagy kora hajnalban, hogy véletlenül se vegyék észre őket.
 
– Első alkalommal délután még megnéztem a paprikát, és másnapra hívtam a kollégákat, hogy kezdődhet a szedés. Reggel azonban egyszerre láttuk, hogy megelőztek bennünket, eltűnt a termés. Több száz kilót loptak el tőlünk. Arra gondoltam, olyanokkal van dolgunk, akik valamennyire értenek a növényter- mesztéshez, és tudják, mikor kell szedni a paprikát. Ezért az újabb szüretnél munkatársainkkal időben nekiálltunk és leszedtük a termést. Jól sejtettem, néhány nap múlva észrevettük, hogy a maradékot megint megdézsmálták. A kár meghaladja a százezer forintot – mondta a Kisalföldnek Németh Péter. 
 
A gazda úgy véli, hogy valószínűleg továbbértékesítésre szánták az árut a tolvajok, mivel házi felhasználáshoz azért ez már komoly mennyiség. Németh Péterék most mindent megpróbálnak, hogy az újabb lopásokat megelőzzék. Nincs könnyű dolguk, mivel viszonylag nagy területről van szó. Ráadásul birtokuk mellett forgalmas földút vezet, azaz az sem kelt gyanút, ha valaki arra veszi az irányt.
 
– Kerítést építettünk, kamerákat és lámpákat szereltünk fel és sokat vagyunk kint a kertészetben. Más egyebet sajnos nem nagyon tudunk tenni. Ugyanakkor rendesek a páli polgárőrök, akik megígérték, hogy gyakrabban járőröznek felénk. Nagyon bízunk benne, hogy ezek a lépések elegendőek lesznek a tolvajok elriasztására – jegyezte meg Németh Péter.
 
forrás: agrotrend.hu / kisalfold.hu

Kapcsolódó cikkek

Közeleg az első EPR adatszolgáltatás határideje

2023. október 05. 13:51
Elérhető a körforgásos termékek tekintetében az első negyedévre vonatkozó bevallási csomag, melynek határideje október 20.

CSOK: minden változás egy helyen – így lehet felvenni a jövőben az otthonteremtési támogatást Kiderült, hogy mennyi pénzt ad a kormány, és milyen ingatlanokhoz.

2023. július 12. 15:21
Kedden este megjelent a kormányrendelet a Magyar Közlönyben a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) és a babaváró támogatás átalakításáról. Az utóbbiról már részletesen írtunk, ebben a cikkben pedig azt szedjük most össze a Bankmonitor elemzése alapján, hogy mire készüljenek azok, akik 2024-től vennék fel az állami támogatást. Elöljáróban csak annyit: a jogszabály az előzetes várakozásokhoz képest is jó néhány meglepetést tartalmaz.