Megmentik az enyészettől az abonyi Sivó-kúriát

2024. május 22. 17:07
Nem csak megszépül, de a közjót is szolgálja majd a Sivó-kúria.
Megmentik az enyészettől az abonyi Sivó-kúriát
Ma még üresek a falai, de pár éven belül betegek sokasága gyógyulhat a kívül-belül megújuló abonyi Sivó-kúriában, írta a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei hírportál.
Az impozáns épületre egy éve került lakat, az azt megelőző években súlyfürdős, gyógymasszőri, fizikoterápiás és reumatológiai szakellátást végeztek a falai között, amiket a bezárás után elköltöztettek.
 
Az abonyi strand területén lévő, 1846-ban épült, műemléki védettségű épületet hamarosan munkások lepik el, akik feladata lesz a következő években visszaállítani az épület korábbi pompáját.
 
Új szakellátási eszközöket és ehhez tartozó új informatikát kap a kúria, amely a város reményei szerint így nem csupán régi fényét nyeri vissza, de korszerű módon szolgálja majd a helyiek egészségét. Mindennek megvalósítására 400 millió forint áll rendelkezésre.
SZOLJON - Kezdődik az abonyi Sivó-kúria felújítása
A közbeszerzési pályázaton nyertes kivitelezővel múlt hét kedden kötötték meg a vállalkozói szerződést, másnap pedig a Sivó-kúria patinás oszlopai között az ünnepélyes projektnyitót is megtartották.
 
A történelem viharai nyomán mára 13 kúria maradt Abonyban, 2019 óta pedig a város számtalan döntéssel segítette kúriái megtartását, felújítását – emelte ki Pető Zsolt, Abony polgármestere.
Pető Zsolt - OTV
A megújuló Sivó-kúria a közjót is szolgálja. Az épület korábban egészségmegőrző központtá vált, és ezt a funkcióját szeretnénk megtartani, erősíteni úgy, hogy az épület is megszépül– részletezte Pető Zsolt, aki kitért arra is, miszerint a város számára további lehetőséget jelent a strand vize is. Ezt szeretnék gyógyvízzé minősíttetni és összekötni az egészségügyi ellátással.
 
forrás: sokszinuvidek.24.hu

Kapcsolódó cikkek

Kétnapos programkavalkád a Hortobágyon

2023. március 28. 11:23
Április 22-23-án „Világörökségünk – a Puszta napja” címmel két napos programkavalkáddal várják a Hortobágyra és térségébe érkező látogatókat. Az érdeklődők találkozhatnak a pásztorokkal és jószágaikkal, a Hortobágy természeti kincseivel és belekóstolhatnak a helyi ételekbe is.
 
Hortobágy település központja egyébként hamarosan megújul: a felújítás érinti a vásártér, a Pásztormúzeum és a Körszín épületét is. A kivitelezési munkák miatt idén a Kilenclyukú hídon nem tudnak a jószágok és a pásztorok átvonulni, a Puszta napja rendezvénysorozat viszont rengeteg más élménnyel várja a látogatókat.

AKCIÓTERVVEL SEGÍTJÜK A TURISZTIKAI ÁGAZATOT

2022. november 17. 11:51
Akciótervet fogadott el a kormány a turisztikai ágazat támogatására annak érdekében, hogy a szállodák és vendéglátóhelyek a téli szezonban, a magas energiaárak mellett is nyitva tarthassanak - ismertette a kormány döntését Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.