Megnyílt a kisebb léptékű élelmiszer-feldolgozói fejlesztések pályázata
2024. augusztus 13. 17:30
Már benyújthatók a támogatási kérelmek az Agrárminisztérium által 50 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása” című felhívásra, amely pénzügyi segítséget nyújthat a feldolgozóüzemek és kistermelők élelmiszer-előállításhoz kapcsolódó kisebb beruházásaihoz.
A támogatás hozzájárul a több lábon álláshoz, ugyanis lehetőséget kínál az előrelépésre azoknak a mezőgazdasági termelőknek is, akik eddig feldolgozatlan alapanyagként értékesítették termékeiket, de a jövőben részben vagy teljes egészében feldolgozott formában szeretnék azokat eladni.
A felhívással a nagyobb, komplexebb projektekhez képest kevesebb kötelező vállalással, és könnyített feltételekkel juthatnak legfeljebb 200 millió forint támogatáshoz a termékeiket jellemzően kisebb volumenben előállító vállalkozások. A pályázatok – igazodva az adott vállalkozás legfontosabb törekvéseihez – széles körű tevékenységekre nyújthatók be, így épületek kialakítására, felújítására; új eszközök, gépek beszerzésére; új technológiai rendszerek kialakítására, valamint az energetikai korszerűsítésekre is. A fejlesztésekhez kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50 százalék, de ez bizonyos esetekben 70 százalékig növekedhet. A támogatási összeg 25 százalékáig, de legfeljebb 50 millió forintig előleg is igényelhető lesz majd a projektekhez.

A kiírás alapján élelmiszer, bor, takarmány előállítása vagy éppen a mézkiszereléshez, gyapjúfeldolgozáshoz kapcsolódó fejlesztések egyaránt támogathatók.
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében 80%-ban nemzeti költségvetésből, 20%-ban európai uniós forrásokból finanszírozott gazdaságfejlesztési beavatkozásai között meghirdetett pályázattal az Agrárminisztérium kifejezetten a kisebb termelőket célozza, számukra kíván kiemelten előrelépési lehetőséget nyújtani. Szakpolitikai cél a hazai mezőgazdaság és élelmiszer-előállítás terén működő vállalkozások magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását célzó, versenyképesebb termelési és termékstruktúrájának kialakítása, a piaci keresletre alapozott fejlesztések megvalósulása.

Az első benyújtási szakasz augusztus 13-tól augusztus 26-ig tart. Az Agrárminisztérium a pályázati felhívás 2024. június 13-i megjelenésekor és utána is többször adott tájékoztatást a lehetőségről, egyúttal két hónapos felkészülési időt biztosított a lehetséges pályázóknak. A felhívás és a kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek a szaktárca tematikus weboldalán, a https://kap.gov.hu felületen találhatók.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Kovászos kenyér: fontosabb a marketing, mint a hitelesség?
2024. május 22. 14:56
A boltokban több, kovászos kenyér néven futó terméket találunk, de ha megnézzük az összetevőket, konstatálhatjuk: nem minden kovászos, amit annak hívnak.
Kabáról indult hazai térhódítása
2023. május 31. 11:14
A chilipaprika érdekes helyet foglal el a kultúrnövények között. Zöldségként termesztik, de élvezeti termékként, fűszerként fogyasztják. A gyógyhatással is rendelkező bogyót egyre többen kedvelik hazánkban is, és gyorsan terjedő népszerűségéhez jelentősen hozzájárult a Chili Hungária Manufaktúra.
Tavaly a kertészetük rendezte meg a chilievő Európa-bajnokságot; Európa chilikultúrájának legismertebb arcai látogattak el hozzájuk, és nagyon csodálkoztak egyes növények méretén.

