Megnyílt a mézeskalács-kiállítás Vácrátóton

2022. december 07. 13:03
Idén is látogatható Vácrátóton az ország egyik legrégebbi mézeskalács kiállítása, amelyet a plébánián lehet megtekinteni.
A hagyományos mézeskalács-kiállításnak minden évben más különlegessége van, idén a Nemzeti Botanikus Kertben található Vigyázó-kastély egykori és mai épületét formázták meg a süteményből. A gyerekeknek a Mancs őrjárat szereplőivel kedveskednek.
Megnyílt a mézeskalács-kiállítás Vácrátóton
Spiegelhalter László polgármester elmondta, hogytöbb mint tucatnyian sütötték az idei rendezvényre a mézeskalácsokat. A házikók és egyéb figurák elkészítéséhez több mint 100 kilogramm lisztet és 30 üveg mézet használtak fel.
 
Az előző évek mézeskalácsból készült különlegességei között volt például a Mikulás csokigyára, a teljes falu, a Nemzeti Botanikus Kert, a váci dóm és a magyar női kézilabda-válogatott, amelynek kapusa, Bíró Blanka vácrátóti származású.
 
A kiállítás idén a plébánián kap helyet, pénteken délután, szombaton és vasárnap pedig 10 és 20 óra között lesz látogatható. A kiállítás figuráit egyébként jótékonysági céllal értékesítik, a bevételből a helyi óvodát támogatják - tette hozzá.
 
A kiállításhoz kapcsolódva szombaton újra megrendezik Vácrátót főterén a Mindenki karácsony elnevezésű rendezvényt, ahol forralt borral, teával és más finomságokkal várják a látogatókat.A programok között gyerekkoncert és adventi gyertyagyújtás is szerepel.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Az új Kajla-útlevéllel ingyenes az utazás az őszi szünetben

2023. október 24. 15:07
Az idei tanévben újra visszatér a családok életébe Kajla kutya. Az őszi szünetben is érdemes lesz kihasználni a kedvezményes programlehetőségeket és a közösségi közlekedést választani az utazásokhoz.
 
Minden alsó tagozatos gyermek, új, világoszöld Kajla-útlevelet kap, amivel díjmentesen utazhat a MÁV-START, a GYSEV és a Volánbusz belföldi, helyközi járatain az október 28-tól november 5-ig tartó őszi szünetben.

Budapestről expressz buszjárat viszi a fesztiválozókat a Művészetek Völgyére

2024. július 18. 16:04
Közvetlen expressz autóbuszjáratokat indít a Volánbusz Zrt. Budapest és Kapolcs között július 19. és 29. között a 33. Művészetek Völgye fesztiválra – tájékoztatott a társaság.