Megnyílt az ország első agrár ügyfélszolgálata Hódmezővásárhelyen

2017. május 08. 08:21
Az országban elsőként Hódmezővásárhelyen intézhetik egy helyen a gazdálkodók a kormányhivatal agrár és vidékfejlesztést támogató főosztályához, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához tartozó ügyeiket – közölte az MTI.

A hódmezővásárhelyi agrár-vidékfejlesztési ügyfélszolgálat pénteki átadásán Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, a kormány célja, hogy a mezőgazdaság minél több ember számára biztosítson megélhetést.

A magyar agrárium a hatékonyság és a kapacitás tekintetében sem használja ki lehetőségeit. Az ágazat valamikor félmillió ember eltartására volt képes, ma a földalapú támogatást igénylők száma 180 ezer körül mozog - fogalmazott a politikus.

A kormány azért alakította át az agrár és vidékfejlesztés rendszerét, hogy követhető legyen a források elosztása, közölte a miniszter, hangsúlyozva, a szervezetben dolgozóknak nem az Európai Unió pénzügyi érdekeit kell védeniük, a cél az, hogy a törvényesség betartásával a gazdálkodók minél több forráshoz juthassanak hozzá.

Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott elmondta, a kormányhivatal kezdeményezésére létrejött együttműködés eredményeként a szervezet kirendeltségén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdász hálózatának bevonásával alakítottak ki közös ügyfélszolgálatot. A kirendeltségen négy munkaállomásnál a kormányhivatal agrár és vidékfejlesztést támogató főosztályának, négy másik ponton pedig az agrárkamara falugazdász hálózatának munkatársai segítik az ügyfeleket. Hozzátette: a szolgáltatás színvonalának emelése érdekében kibővítették az ügyfélszolgálati teret, és meghosszabbították az ügyfélfogadási időt.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke közölte, a szervezet az országban kétezer ügyfélfogadási ponton segíti a gazdálkodók tevékenységét. Ezt a falugazdászi hálózatot a kamarai tagdíjakból tartják fönt. A falugazdászok az elmúlt években ezer milliárd forint uniós támogatáshoz segítették hozzá a gazdálkodókat, ez az összeg a kétszerese a magyar agrárium 2015-ös adózás előtti eredményének - közölte.

otpagrar.hu


 

Kapcsolódó cikkek

Vidékfejlesztési politika: újratöltve

2016. szeptember 13. 07:54
Lelkesen mentünk a Cork 2.0 konferenciára, amelyre az EU 28 tagállamából több mint 300 főt azért hívtak össze, hogy közösen határozzák meg a Közös Agrárpolitika (KAP) 2020 utáni, vidékfejlesztést érintő célkitűzéseit. 2020 távolinak tűnhet, de az EU-szintű tervezési folyamatok időigényessége miatt nem árt korábban megkezdeni az egyeztetéseket, mintsem, hogy csúszás legyen – a tervezés késése okán – a végrehajtásban is. 

Kivérezteti a kormány a cafeteria-rendszert?

2016. szeptember 08. 10:29
Dávid Ferenc, a VOSZ elnöke arra emlékeztetett, hogy januártól jelentősen nő az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári juttatások adóterhe, emiatt sok cégnek már nem éri meg, hogy ebben a formában támogassa munkatársait.