Mégsem kell búcsúzni a tejtől és a steaktől?
2023. július 03. 12:21
Újabb fegyvert mutattak be a marhák metánkibocsátásának csökkentésére.
Az észak-ír Foyle Food csoport a közelmúltban, több kutatóintézettel közösen végzett kísérletek alapján megállapította, miszerint számos tényező befolyásolja a szarvasmarhák metánkibocsátását, amelyet a befolyásoló tényezők szabályozásával jelentősen mérsékelni lehet – írja az agriland.ie.
A mérséklés egyik eszköze, az úgynevezett „metán-inhibitor" lehet, a marhahizlalás befejező szakaszában a felaprított fűzfa leveleknek és vékony ágaknak takarmányba keverése, ami (besilózott vagy frissen felaprított formában) lényegesen csökkentheti a metánképződést.
A kutatások szerint gyakorlatilag ugyanilyen csökkentő hatást fejt ki bizonyos tengeri mikroalga-kivonatoknak a takarmányhoz adagolása is. A kísérleti eredményeket az Egyesült Királyság Agrár-Élelmiszeripari és Élettudományi Intézete (AFBI) is megerősítette.
Ez a kétfajta beavatkozás egyenként 21-32 százalékkal mérsékelte a metánkibocsátást, ami országos, illetve nemzetközi szinten nagyon komoly környezetvédelmi hatást jelenthet. Mindkét kezelés a bendő tejsav szintjének csökkentése és propionsav szintjének növelése révén csökkenti a metánképződést. A csoport további kísérleteket kíván végezni annak megállapítása céljából, hogy lehetséges-e a kétfajta „metán inhibitor" hatásának összeadódása.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Még a kitermelt fát is elvitte az áradás
2024. október 01. 15:18
Sok helyen okozott jelentős kár az áradás, Gemencen a vadakat is segíteni kellett a túlélésben, a Kisalföldön erdőrészek kerültek víz alá.
Brüsszelnek haladéktalanul cselekednie kell az európai gazdák védelmében
2024. január 16. 11:23
Közös levélben szólítják fel ismét cselekvésre az Európai Bizottságot a határmenti tagállamok agrárminiszterei, hogy Brüsszel találjon megoldást és segítsen a gazdáknak az ukrán mezőgazdasági termékek okozta piaci zavarok kezelésében – közölte Nagy István tárcavezető.

