Megszólalt az államtitkár: ezek lesznek a kötelező szűrővizsgálatok, nem lehet kibújni alóluk
2024. augusztus 14. 14:58
Nem minden szűrővizsgálat lesz kötelező, és ami igen, a kormány azzal sem az embereket akarná nyomasztani – mondta Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára.
Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára elmondta a Hír Tv Napi Aktuális című műsorában, hogy nem minden szűrővizsgálat lesz kötelező, és ahol mégis bevezetnék, azt elsősorban a munkáltatókra vonatkoztatnák. Egy új, 15 éves népegészségügyi stratégia keretében januártól elindítanak egy általános egészségfelmérő programot, amely szív- és érrendszeri, daganatos és mozgásszervi betegségek kiszűrésére összpontosít.
Egy bonus-malus rendszerű szocho kedvezmény-rendszert dolgoznának ki, tehát a munkáltatót tesszük érdekeltté abban, hogy minél több munkavállalója éljen az állam által kínált, ingyenes menedzserszűréssel – magyarázta Takács. A rendszer célja, hogy a munkáltatók számára is ösztönzővé tegyék a részvételt, a tervek szerint 2025 januárjában indul majd.
Címlapkép forrása: MTI/Máthé Zoltán
forrás: penzcentrum.hu
Kapcsolódó cikkek
Nagyon különleges, energiatermelő eszköz érkezett Magyarországra
2022. december 23. 18:27
Az új, immáron Magyarországon is elérhető technológia karbonsemleges.
Zöldhidrogén
A Bükkábrányi Energiapark által vezetett projekt keretében Magyarországra érkezett az első ipari méretű elektrolizáló berendezés. A hidrogént napenergia felhasználásával is előállítani képes technológia egyedi és különleges hazánkban - tájékoztatta a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-t. Az elektrolizáló berendezés (PEM) műszaki paraméterei a villamosenergia-piac több szegmensében való részvételre is lehetőséget ad.
Az eszköz a tervek szerint 130-150 tonna zöldhidrogént képes előállítani évente.
Tűzgyújtási tilalom az alföldi térségben
2023. június 22. 16:40
Az elmúlt napok átlagosnál melegebb időjárása miatt az alföldi térség erdőterületein található avar, gyep és tűlevél réteg kiszáradása miatt fokozott tűzveszély alakult ki. 2023. június 22-től Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben életbe lépett a tűzgyújtási tilalom.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza.

