Megszületett a megállapodás, 16 százalékos béremelést kapnak a kukások
2023. január 13. 14:03
A bérmegállapodást csütörtökön (2023.01.12.) írták alá az FKF és a kukás szakszervezetek képviselői.
Idén január elsejétől 16 százalékos béremelést kapnak a kukások az FKF és a szakszervezetek képviselői között létrejött, csütörtöki megállapodás értelmében – áll a Budapesti Közművek közleményében. A megállapodást támogatták a dolgozók által delegált képviselők is.
„A jelenlegi feszített gazdasági helyzetben önmagában is komoly eredmény a megállapodás megszületése, de nem kevésbé fontosak a tartalmi változások is” – mondta Mártha Imre, a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
Még tavaly október elején robbant ki egy spontán kukássztrájk, kezdetben az FKF Ecseri úti telepén nem vették fel többen a munkát. A dolgozóknak több problémájuk is volt, egyfelől a kukásautók állapotát kifogásolták, másrészt pedig a bérezésükkel kapcsolatban is elégedetlenek voltak, különösen azt követően, hogy a médiában olyan információk kezdtek keringeni, miszerint havi 400-450 ezer forintot is hazavisznek, miközben az általános inkább az, hogy a kétszázezres tartományban fizetik őket. Ráadásul mindez egybeesett az első megemelkedett rezsiszámlák beérkezésével, ami tovább fűtötte a munkások elkeseredését.
A forráspontra jutott indulatokat néhány napon belül sikerült lecsillapítani, volt benne szerepe egy a főváros által felajánlott egyszeri, kétszázezer forintos rezsitámogatásnak, valamint egy minden nem vezető beosztású dolgozónak folyósítandó bruttó 120 ezer forintos karácsonyi ajándékról is, továbbá 2023-ra beígértek egy béremelést is a dolgozóknak, ez lett az a 16 százalékos emelés, amiről csütörtökön (2023.01.12.) megállapodtak az érintett felek.
forrás: hvg.hu
Kapcsolódó cikkek
Tulajdonost válthat a Yettel, a GVH-nál jár az ügy
2023. november 30. 16:23
Összefonódási kérelem érkezett be a GVH-hoz, hogy a korábbi hírekben szereplő arab távközlési cég tulajdonába kerülhessen a Yettel – szúrta ki a 24.hu.
Emeli a béreket a Spar
2023. január 03. 12:27
A Spar megegyezett a szakszervezetekkel a béremelés mértékéről, a kereskedelmi tevékenységet végző munkatársak elérhető legalacsonyabb alapbére a próbaidőt követően bruttó 330 ezer forint, ami 16%-os emelésnek felel meg.
2023. január 1-jétől a Spar hálózatban kereskedelmi tevékenységet végző munkatársak elérhető legalacsonyabb alapbére a próbaidőt követően bruttó 330 ezer forint, derült ki a cég közléséből. Azt nem írja a cég, hogy mekkora az emelés mértéke, de a tavalyi közlésben látható 285 ezer forint alapján ez 16% körüli emelést jelent. Vagyis a Spar a minimálbér emelésének a mértékével növelte a dolgozók fizetését.

