Megvannak az első számok – Ennyivel emelkedhet a minimálbér
2024. augusztus 22. 18:51
Megkezdődtek az idei minimálbér-tárgyalások, és a Liga Szakszervezetek elnöke, Mészáros Melinda az InfoRádióban elmondta, hogy nemcsak a konkrét számokban kell megállapodniuk, hanem fontos technikai kérdéseket is tisztázniuk kell a feleknek.
Mészáros Melinda szerint nem kizárt a 10 százalékos emelés a legkisebb kereseteknél, legalábbis a munkáltatók többsége ezt szeretné.
Korai tárgyalások és Európai Uniós irányelvek
Ahogy arról az Infostart is beszámolt, idén minden korábbinál hamarabb elkezdődtek a minimálbér-tárgyalások. A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) keretei között már lezajlott egy egyeztetési kör, amelyen az európai uniós minimálbér irányelv átültetésével kapcsolatos háttérfeladatokat vitatták meg.
Ezek végrehajtását nagyon szigorúan veszik az illetékesek, és a jogszabály szerint november 15-ig kell megállapodni arról, hogy melyik kijelölt fórum végzi el az előírt feladatokat. Egy kormányrendelet-tervezet értelmében ez a szerv a VKF lesz, amely korábban is megkapta ezt a megbízást.
Hosszú távú bérmegállapodások és akcióterv
November közepéig egyezségre kell jutniuk a feleknek arról, hogy milyen paramétereket vesznek figyelembe a következő években a minimálbér megállapítása során. Ezenkívül döntést kell hozniuk arról is, hogy egyéves vagy esetlegesen több évre szóló bérmegállapodást kötnének.
Mészáros Melinda szerint 2025-ben egy olyan akciótervet is ki kell dolgozni, amely lehetővé teszi a kollektív szerződéses lefedettség növelését.
Elsődlegesen az ágazati szintű kollektív szerződések számát kellene növelni Magyarországon.
„Ez egy nagyon fontos kérdés, hiszen az uniós irányelv megköveteli, hogy ha az adott országban 80 százalék alatt van a kollektív szerződéses lefedettség, akkor ötéves időintervallumban egy akcióterv keretei között a kollektív szerződéssel érintett munkavállalók számát jelentősen növelni szükséges” – magyarázta Mészáros Melinda.
A korábbi évektől eltérően nemcsak a bérek számszerűsített értékéről, hanem a különböző előfeltételek és kritériumok megbeszéléséről is tárgyalniuk kell a feleknek egymással.
Mészáros Melinda megerősítette, hogy az érdekképviseletek legalább tízszázalékos minimálbér-emelést szeretnének kialkudni a tárgyalóasztalnál.
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége augusztusban méri fel, hogy a tagvállalatoknak milyen igényeik vannak a béremeléssel kapcsolatban, és ezek alapján folytatódnak majd a tárgyalások.
Az elkövetkező hónapokban tehát kiderül, hogy milyen kompromisszumokra jutnak a felek, és milyen mértékű béremelés várható a legkisebb keresetűek számára.
forrás: liganet.hu/kozbeszed.hu
Kapcsolódó cikkek
Két tonna tápadomány talált gazdára a "Közös ügyünk az állatvédelem" Alapítvány civil állatvédőket támogató kampánya során
2023. május 24. 13:58
A "Közös ügyünk az állatvédelem" Alapítvány első, civil állatvédőket támogató kampányában 2 tonna tápadomány talált gazdára.
Az április 3-án indult és hétfőn lezárult kampány elsődleges célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a magyarországi civil állatvédő szervezetek fáradhatatlan és sokszor emberfeletti tevékenységére, amelyet kutyák, macskák és egyéb állatok mentése érdekében folytatnak - olvasható a közleményben.
Karácsony Gergely már lemehetett a megújított metróba, fényképeket küldött
2023. március 14. 12:10
A Nyugati tér az ország legforgalmasabb közösségi közlekedési csomópontja, aminek egyik legfontosabb elemét, a megújult és akadálymentesített metróállomást március 20-tól használhatják újra az utasok - írja Karácsony Gergely.
A főpolgármester fotókat közölt a megújított metróról. A közösségi oldalán azt írja: az állomást összesen hét mozgólépcső és egy ferde lift köti össze a felszínnel. A nagyobb, a tér felé vezető lejtaknában úgy tudták elhelyezni a ferde liftet, hogy ugyanúgy négy mozgólépcsőt építettek, mint eredetileg, 42 évvel ezelőtt. Amit oldalt látunk, az bizony az tartószerkezet szigetelése, amit az építészek az állomás arculatának részévé tettek.

