Méhek nélkül nincs élelmiszer

2023. november 17. 15:41
A boltban minden hatodik élelmiszer a méheknek köszönhető, ezért kijelenthető: ha nincs méh, akkor nincs élelmiszer, nincs gyümölcs sem - mondta az agrárminiszter az európai mézes reggeli kampány mai székesfehérvári programján.
 
Méhek nélkül nincs élelmiszer
Nagy István kijelentette: "a világ szegényebb lesz méhek nélkül, sőt, el is pusztul". A tárcavezető szerint hálás a magyar méztársadalom, amiért ennyi gyerekhez viszik el a "legteljesebb élelmiszert, a természet csodáját, a mézet", és reményét fejezte ki, hogy a mézes reggelivel 200 ezer magyar gyermek válik új mézfogyasztóvá. A kampány célja, hogy ösztönözze a hazai mézfogyasztást, amely most átlagosan fejenként évi egy kilogramm.
Székesfehérvár Városportál - Mézzel teljes az élet és méhekkel teljes a  világ - mézes reggeli a Kodályban
Nagy István kitért arra is, hogy a méhészek és a fogyasztók védelme érdekében Magyarország már évek óta szorgalmazza, hogy az Európai Unióban szigorítsák a mézkeverékek származásának megjelölését.
Marjan Cencen, a Szlovén Köztársaság nagykövete megemlítette, hogy a méhészkedés Szlovéniában és Magyarországon is a nagyon régi időkig nyúlik vissza, ezért is indították el 2007-ben a mézfogyasztást ösztönző mézes reggeli programot.Mészáros Dezső, a Sió-Eckes Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy egy méh egy nap alatt 1500-2000 virágot látogat meg, poroz be, és mivel 8-10 alma kell egy liter, 100 százalékos gyümölcsléhez, ezért egy méh egy nap alatt több mint 200 gyümölcslé előállításához járul hozzá.
Borszéki Viktória méhész, a 2023-as "Méz királynője" hangsúlyozta, hogy minél szélesebb körben szeretné a méz egészségre gyakorolt jótékony hatását, felhasználhatóságának sokszínűségét népszerűsíteni. Megemlítette, hogy a méz immunerősítő, energetizáló, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, ér- és emésztőrendszert segítő, miközben rengeteg vitamin, ásványi anyag található benne. Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kiemelte, hogy a jó minőségű méz fogyasztásával mindenki nyer, mert kiválóan segíti az egészség fenntartását, miközben a méhészetek fennmaradásához is hozzájárul. Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke megerősítette, hogy szakmájuk jövője attól is függ, hogy ma a gyermekek mit gondolnak a mézről és a méhekről, mit tanítanak nekik a méhek fontosságáról és a beporzásról, mi a méhészek munkájának a jelentősége, hogyan készül a méz.
Ismét elindult az Európai Mézes Reggeli kampány
A sajtóanyag szerint az európai mézes reggeli kezdeményezés Szlovéniában indult útnak 2007-ben, amelyhez Magyarország 2014-ben csatlakozott. Az idei központi eseménynek a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont, míg országosan csaknem ezer helyszínen, több mint 200 ezer diák fogyaszthatja el a mézes reggelit.
 
forrás: kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Csaknem 200 milliárd forint támogatást kapott a kertészeti ágazat

2023. december 07. 16:23
Közel hétezer kertészeti beruházást mintegy 185 milliárd forinttal támogatott a kormány az elmúlt években, ami a gazdálkodók segítése mellett óriási lehetőséget teremtett az import visszaszorítására és a klímaváltozás negatív hatásainak csökkentésére - jelentette ki Feldman Zsolt a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) mai évzáró szakmai konferenciáján.

Kenyából érkezik a legtöbb bazsalikom

2023. augusztus 15. 15:34
Meglepő hírről számolt be a freshplaza.de hírportál, miszerint jelenleg az európai piacra kerülő bazsalikomnak mintegy 80%-a Kenyából származik. Hűtött légi szállítással fél napon belül ér a termék az öreg kontinensre.