Mindig, minden körülmény között a magyar gazdák érdeke az első

2024. augusztus 26. 14:54
A magyar gazdák érdeke az első, ezért hazánk továbbra is fenntartja az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat - jelentett ki Nagy István agrárminiszter, aki hétfőn, hivatalában fogadta Tarasz Kacska ukrán gazdaságfejlesztési és kereskedelmi miniszterhelyettest.
Mindig, minden körülmény között a magyar gazdák érdeke az első

 

 

A tárcavezető az egyeztetésen kifejtette, párbeszédet kell folytatni annak érdekében, hogy a mezőgazdaságot ért kihívásokra megfelelő válaszokat tudjunk adni. Egymás álláspontját mélyebben megismerve lehet megfontoltabb döntéseket hozni. A miniszter reményét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy a szomszédunkban dúló háborúnak minél hamarabb és minél megnyugtatóbb módon le kellene zárulnia. 
Nagy István elmondta, hazánk tisztában van azzal, hogy Ukrajna számára rendkívül fontos a mezőgazdasági exportjának zavartalansága, mivel ez jelenti az ország működtetéséhez az egyik legnagyobb költségvetési bevételt. A magyar gazdák érdekében hazánk azonban továbbra is fenntartja az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó behozatali tilalmat. Ugyanakkor a transzport továbbra is engedélyezett, így az ukrán termékek a tengeri szállítás mellett szárazföldi útvonalon is el tudnak jutni a felvevő piacokra.
A miniszter kitért arra is, hogy a Brüsszel által bevezetett autonóm kereskedelmi intézkedés (ATM) 2025. június 5-ig tart. Hazánk elsődleges érdeke, hogy ezt követően az Európai Unió olyan szabályozást tegyen le az asztalra, ami figyelembe veszi Magyarország érdekeit. Ha ez nem történik meg, akkor a mostani rendelet lejártáig meg kell találni azokat a megállapodási lehetőségeket, amelyek a későbbiekben regionálisan Magyarország és Ukrajna között a kétoldalú kereskedelmet szabályozzák – húzta alá az agrártárca vezetője.
 
forrás: AM Sajtóiroda

 

 

Kapcsolódó cikkek

Zavartalanul működik tovább a MATE?

2023. március 02. 13:18
Nagy István agrárminiszter és Lázár János építési és közlekedési miniszter, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos elhagyja a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kuratóriumát. Hogy milyen hatással lesz ez az egyetem további működésére, arról Gyuricza Csaba rektor számolt be Halmos B. Ágnesnek, a Kistermelők Lapja főszerkesztőjének az MMG Direkt legutóbbi adásában.

30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok- május 4-5-6.

2023. április 24. 10:59
Íme a 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Termékdíj pályázatának díjazottai
Ismerd meg te is a őket!
ÁLLATTENYÉSZTÉSI TERMÉKDÍJ PÁLYÁZATOK 2023
 
Zsűri elnöke: Dr. Wagenhoffer Zsombor ügyvezető igazgató, Magyar Állattenyésztők Szövetsége
Zsűri tagjai: Dr. Annaházi László ügyvezető igazgató Anipharma Kft.,Dr. Sallai László főiskolai docens, SZTE MGK