Minél több lehetőséget kell teremteni erdeink felfedezésére

2020. július 06. 09:35
Az Agrárminisztérium az erdők és a fával borított területek gyarapítása érdekében indította el az Országfásítási Programot, amelynek részeként a Településfásítási Programban mintegy 470 település részére biztosítottunk sorfákat, hogy belterületi ültetésekkel is felhívjuk a figyelmet az erdők fontosságára - mondta el Nagy István szombaton, a „Muzsikál az erdő” - Mátrai Művészeti Napok megnyitóján, Gyöngyöspatán.

A tárcavezető a megnyitó keretében ünnepélyesen felavatott „Összetartás” emlékplakett kapcsán felhívta a figyelmet, hogy erdeink példátlanul értékes környezeti-, gazdasági-, társadalmi szolgáltatásokat nyújtanak, energia- és nyersanyagforrásként szolgálnak, valamint turisztikai vonzerővel is bírnak, így különösen fontos, hogy minél több lehetőséget teremtsünk az erdő felfedezésére. Hozzátette: az Agrárminisztérium kiemelt feladatának tartja hazánk természeti-táji örökségének bemutatását, a lakosság környezeti szemléletének formálását, ezért például állami erdőgazdaságaink és nemzeti park igazgatóságaink, több mint 50 erdei iskolát működtetnek, ahol évente 100 ezernél is több gyereket fogadnak a fenntartható életmódra nevelő programjaikon.

Kép letöltése
 
Fotó: Fekete István

 

Nagy István szerint a civil kezdeményezésű „Muzsikál az erdő” sokkal több, mint egy izgalmas kulturális eseménysorozat, ráadásul nem műanyag tollakra nyomtatott üzenetek, hanem maga a természetben együtt töltött idő hívja fel a figyelmet az erdők fontosságára és értékeire. Hozzátette: itt a művészet ereje egyesül az erdészek szakmaiságával egy közös célkitűzés érdekében, a most felavatott összetartás emlékplakett többek között ezt az eszmeiséget is szimbolizálja.

Kép letöltése
 
Fotó: Fekete István

 

A tárcavezető jelezte, mi sem bizonyítja jobban a programsorozat sikerét, mint hogy immár 17. alkalommal hallhatjuk az erdőben felcsendülő dallamokat és évről-évre egyre többen csatlakoznak a kezdeményezéshez. Hozzátette: idén Kossuth- és Prima Primissima díjas előadók fellépéseit is élvezhetjük, de természetesen a szakvezetéses túrák és az előadások sem maradnak el.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

1000 km turistaút hálózat újul meg a pilisi parkerdőben

2021. július 08. 08:57
A Pilisi Parkerdő a kirándulóhelyeket összekötő és a Budapest-környéki erdőket átszövő, közel 1000 kilométer hosszú turistaút hálózat pihenőit és parkerdei berendezéseit is megújítja.

A Metsä Group és az erdőtulajdonosok egy évtized alatt 270 millió fát ültettek

2021. május 14. 09:36
A Metsä Group és az erdőtulajdonosok 270 millió facsemetét ültettek a finn erdőkbe 2010 és 2020 között. Idén nyáron ez a szám több mint 35 millió csemetével növekszik. A Metsä Group ellátja az erdőtulajdonosokat őshonos fafajokkal, amelyek természetesen előfordulnak Finnországban.