Minimálbér: itt vannak a megállapodás részletei
2022. december 19. 13:25
Hivatalosan is megegyeztek a szociális partnerek a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről, valamint a szakszervezetek és a munkáltatók által kért egyéb vállalásokról. A minimálbér jövőre 16 százalékkal nő, a garantált bérminimum 14 százalékkal emelkedik. A megállapodást év közben felülvizsgálják a felek, amennyiben az infláció változása ezt indokolttá teszi.
Véglegesítették a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi emeléséről szóló elvi megállapodást a szociális partnerek, emellett a hivatalos bérmegállapodás fontos részleteiről is megegyeztek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának dec.16.-i tárgyalásán.
A minimálbér januártól 16 százalékkal nő, bruttó 232 000 forint lesz.
A garantált bérminimum januártól 14 százalékkal emelkedik, bruttó 296 400 forintra nő az összege.
A minimálbér mellett garanciákat is tartalmaz az alku
A kötelező legkisebb bérek összegén felül a megállapodás egyéb, a munkavállalók keresetét és a vállalkozások költségeit is érdemben érintő részleteket is tartalmaz:
A megállapodást év közben felülvizsgálják a felek, amennyiben az infláció mértéke eléri a 18 százalékot, és a GDP pozitív tartományban marad.
A béreket terhelő szociális hozzájárulási adó nem emelkedik 2023-ban.
Az országos érdekegyeztetési fórum három munkáltatói érdekképviselete már a legutóbbi, keddi tárgyalási fordulón jelezte, aláírják a megállapodást. A három szakszervezeti konföderáció közül előzetesen ugyanakkor csak a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége fogadta el a formálódó alkut.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség korábban ragaszkodott a minimálbérek legalább 20 százalékos emeléséhez, ugyanakkor Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke az ATV műsorában megerősítette, ők is aláírják a megállapodást.
Valódi megállapodás született
A szakszervezeti és a munkáltatói oldal képviseleteinek egységes támogatása nélkülözhetetlen a bérmegállapodáshoz. Ha valamelyik fél nem fogadta volna el az alkut, veszélybe került volna a minimálbérek jövő évi emelése. A szociális partnerek megállapodása önmagában még kevés, ugyanakkor a harmadik aláíró, vagyis a kormány már korábban jelezte, támogatja a szakszervezetek és a munkaadók egyezségét, amennyiben az nem tartalmaz a költségvetés és a nemzetgazdaság stabilitását veszélyeztető pontokat.
A korábbi tárgyalási fordulókon sokáig úgy tűnt, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum is 15-15 százalékkal nő. A kormány ugyanakkor jelezte, hogy nem csökkenthető a szociális hozzájárulási adó jövőre, így a munkáltatók visszaléptek a korábban formálódó alkutól.
A megállapodás ünnepélyes aláírására várhatóan a jövő héten kerül sor. Ezt követően annak tartalmáról kormányrendelet jelenik meg, amely 2023. január 1-től lép életbe.
A minimálbér befolyásolja a juttatásokat
A minimálbér összege kevésbé érinti a vállalkozásokat, így kisebb terhet jelent számukra, mivel hivatalosan a foglalkoztatottak kevesebb, mint 10 százaléka dolgozik a kötelező legkisebb bér összegéért. A 16 százalékos emelés ugyanakkor érinti többek közt a szociális juttatásokat, az őstermelőket, valamint a közszférában dolgozók bérpótlékának többségét.
A garantált bérminimum összege jóval több munkavállalót érint, sőt, áttételesen több százezer foglalkoztatott fizetése nő a magasabb kereseti kategóriákban a 14 százalékos emelés miatt.
Nagy béremelkedésre számít az államtitkár
A garantált bérminimum 730 ezer embert érint, a minimálbér pedig 200 ezer embert. De ezek az emelések túlmutatnak ezen az 1 millió emberen, hiszen a felette lévő béreket is jelentősen megtolja – értékelte a megállapodást Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Az alku hatására szerinte jelentős általános béremelés várható jövőre a magyar gazdaságban.
forrás: napi.hu
Kapcsolódó cikkek
Bedőlt a német ipar és a GDP-t is rántotta magával
2024. január 15. 14:39
A német GDP 0,3 százalékkal csökkent tavaly, az ipari teljesítmény is durván visszaesett.
A Destatis előzetes adatai szerint 2 százalékkal csökkent az ipar teljesítménye, melyen belül 0,4 százalékkal zsugorodott az ipar 85 százalékát kitevő feldolgozóipar. Az építőipar mindössze 0,2 százalékkal növekedett.
Béremelés jöhet a BKV-nál: már megkezdődtek a tárgyalások
2023. január 19. 10:38
Január 17.-én megkezdődtek az idei évi bértárgyalások a BKV-nál. A munkáltatói oldal 15+1 százalékos bérfejlesztést javasolt.
A plenáris ülés keretében megkezdődött a 2023-as bértárgyalás a BKV-nál. A 2021 júniusában a Főváros és a Bérszövetséget alkotó szakszervezetek között létrejött megállapodással összhangban a munkáltatói oldal 15+1%-os bérfejlesztésre tett javaslatot. Egyben felkérte a munkavállalói oldalt, hogy fogalmazzák meg javaslataikat a 15+1%-os bérfejlesztésre szánt keret pontos felosztásával kapcsolatban.

