Minimálbérhez kötött juttatások – emelt összegű – számítása

2021. február 04. 13:16
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) keretében 2021. január 25-én aláírt bérmegállapodásnak megfelelően 2021. január 28-án megjelent a 21/2021. sz. Kormányrendelet, melynek értelmében ahol jogszabályi rendelkezés a tárgyév január hónapjában érvényes minimálbérhez (kötelező legkisebb munkabér) kötött juttatást tartalmaz, ott a 2021. február 1-jétől érvényes magasabb összegű minimálbért kell alapul venni a számítások során. 
Minimálbérhez kötött juttatások – emelt összegű – számítása

A már megállapított jogosultságokat, juttatásokat ennek megfelelően kell felülbírálni. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) jelzése alapján, a veszélyhelyzet megszűnését követően a fenti rendelkezés törvényben kerül szabályozásra.

Felhívjuk a szolgálati járandóságban részesülők figyelmét arra, hogy a fenti jogszabály érinti esetükben a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló a 2011. évi CLXVII. törvény 11.§ (1) bekezdésében megállapított kereseti korlát mértékét is! Ebben az esetben is a 2021. február 01-jétől hatályos minimálbér mértékét kell figyelembe venni a tárgyév első napján érvényes minimálbér összegeként a 18 havi keretösszeg megállapítása során.

 


21/2021. (I. 28.) Korm. rendelet

a minimálbérhez kapcsolódó jogosultságok felülvizsgálatáról

 


1. § Ahol jogszabály rendelkezése szerint valamely jogosultság megállapításának vagy felülvizsgálatának a tárgyév januárjában érvényes kötelező legkisebb munkabér vagy a garantált bérminimum az alapja, ott a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló 20/2021. (I. 28.) Korm. rendeletben meghatározott kötelező legkisebb munkabér vagy garantált bérminimum alapján a jogosultságot 2021. február 28. napjáig ismételten meg kell állapítani vagy felül kell vizsgálni.

2. § Ez a rendelet 2021. február 1-jén lép hatályba.

3. § Ez a rendelet 2021. február 8-án hatályát veszti.

4. § Hatályát veszti a kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum 2021. évi megállapításával kapcsolatos eltérő szabályokról szóló 731/2020. (XII. 31.) Korm. rendelet.

 

liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Ne a lakossággal és a gazdákkal fizettesse meg az Európai Bizottság az 2030-as klímapolitikai célok költségeit

2021. október 13. 07:59
Az Európai Bizottság klímacsomagja jelentős hatással lesz a mezőgazdasági termelőkre és az erdőgazdálkodókra is az előttünk álló évtizedben. El kell kerülni, hogy a klímacélok teljesítése drasztikus élelmiszerár-emelkedést okozzon, mert az még nagyobb terhet jelentene a fogyasztók és a gazdák számára egyaránt – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.

Utazási költségtérítés esete a 800 Ft-os benzinárral

2022. július 06. 11:07
Napi szinten olvasunk arról, hogy milyen mértékben növekednek az árak, ezen belül is az üzemanyagár. Ez utóbbi kapcsán a pénztárcánkat védi (még) az ársapka, de az nyilvánvaló, hogy a végtelenségig nem kötelezhetők profitorientált vállalatok arra, hogy beszerzési ár alatt értékesítsék terméküket, így előbb-utóbb kinyílik Pandora szelencéje és megkapjuk a nyakunkba a valódi árakat. A jelenleg sem veretes 9 – 15 Ft/ km adómentesen adható utazási költségtérítés akkor inkább lesz hergelő, mint támogató.