Mobilmentes étkezéshez ingyenes gyerekmenü jár öt fővárosi étteremben
2023. március 16. 13:07
Negyedszerre rendezik meg a „Mobil Off, Élmény On" hetet a budapesti VakVarjú éttermekben március 20-26-a között. Ha a család minden tagja az étkezés alatt az asztal közepén található lezárt dobozba helyezi el kikapcsolt mobiltelefonját, akkor a 14 év alatti gyerekek ajándékba kapják a menüt.
„A VakVarjú étteremcsalád immár negyedik alkalommal rendezi meg a „Mobil Off, Élmény On" elnevezésű mobilmentes hetet március 20-26-a között, aminek apropója pont az, hogy kiszakadjunk ebből a virtuális élettérből és újra megtanuljunk egymásra figyelni.
Azok a családok, amelyek vállalják, hogy a mobiltelefonjaikat egy erre az alkalomra készített fadobozba lezárják az étkezés végéig és a fizetésig egyetlen mobiltelefon sem kerül elő a dobozból, ingyen kapják a gyerekmenüt 14 éven aluli gyermekeik számára. Ezúttal a párokat is arra kérjük, hogy csatlakozzanak a mobilmentes étkezéshez, amiért egy-egy pohár gyöngyözőborra látjuk vendégül őket" – mondta Semsei Rudolf, a VakVarjú étteremcsalád tulajdonosa.
A négygyermekes családapa elmondta, hogy náluk a vacsoraidő a kezdetektől fogva szent és sérthetetlen, a mai napig törekednek arra, hogy ilyenkor mindig együtt legyen a család és az estebéd egy-másfél óráját valóban asztalközösségben töltsék el, ahol nincs helye az okostelefonnak - olvasható a lapunknak megküldött közleményben.
„Valóban nehéz megállni, hogy ne piszkáljuk állandóan a kütyüinket, de tapasztalatból mondom, hogy a közösség és az együttlét örömének megélésével a kulináris élvezet is sokkal magasabb!" – mondta Semsei Rudolf.
Hogyan vehetnek részt a VakVarjúk mobilmentes étkezésében?
Nem kell mást tenni, mint március 20-26-a között asztalt foglalni bármelyik VakVarjú étteremben és telefonon bemondani a #kikapcs jeligét, online foglalás esetén pedig a megjegyzés rovatba írni. A játékban a gyermekkel érkező családok vehetnek részt.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Új strandot avattak a Fertő tó ausztriai oldalán
2024. június 06. 13:12
A június 5-i megnyitó ünnepségen elsőként Breitenbrunn lakosai vehették birtokba az új kikötőöblöt, a kikötő épületet, a felújított mólókat, az új zöldterületeket, az éttermet és strandbárt, valamint a delikáteszüzletet.
Az Esterházy Vállalat 2019-ben vette vissza Breitenbrunn településtől a strandfürdő üzemeltetését, és indította el annak modernizálását. Az UNESCO Világörökségi Bizottsága 2020-ban adta meg az engedélyt az átalakítására.
Betyárromantika a Bakonyban
2023. március 13. 09:41
A Bakony nemcsak sűrű erdőségeiről, szurdokairól, varázslatos tájairól ismert, hanem az egykor ebben a vadregényes hegységben menedékre lelő betyárokról. A társadalmi rend ellen lázadó kóborlók életét, tetteit számos legenda övezte.
A török kor után kialakult betyárélet két szakaszra osztható. Az első időszak a Rákóczi-szabadságharc leverése után kezdődött, amikor a szegénylegények, a német fennhatóság alá került várakból elbocsátott katonák, a föld nélkül maradt zsellérek és a Habsburg Birodalom katonaállítása elől menekülő fiatalok közül sokan választották a kóborlást. A parasztságot elnyomó rendeletek hatására számuk egyre nőtt.

