MOSZ-MÉDOSZ figyelemfelkeltő akció

2014. szeptember 30. 13:50
A MOSZ és a MÉDOSZ szeptember 30-án közös figyelemfelkeltő akciót tartott Budapesten, a Földművelésügyi Minisztérium mellett.
A MOSZ részéről Nagy Tamás, a szervezet elnöke szólt az összegyűltekhez.
A MÉDOSZ képviseletében Kunert Annamária, a MÉDOSZ munkatársa, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozatának alelnöke mondott beszédet.
(A beszéd videofelvétele megtekinthető médiatár/videók menüpontunkban)
MOSZ-MÉDOSZ figyelemfelkeltő akció

Szakszervezetünk, a MÉDOSZ nevében és a Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata nevében szeretettel köszöntöm a figyelemfelkeltő akció résztvevőit!

Miért jöttünk ide?

Mert tisztes munkát, tisztes bért és rendezett munkaügyi kapcsolatokat akarunk!

Mit értünk tisztes munkán?

Teljes munkaidőben történő éves foglalkoztatást!

Nem napszámban akarunk tengődni, várni otthon, hogy vajon mikor lesz ránk szükség. Nem akarunk teljes kiszolgáltatottságot!

Mit értünk tisztes béren?

Olyan jövedelmet, ami biztonságot ad ahhoz, hogy eltartsuk családunkat és a fiatalok számára is jövőképet jelent!

 Mit értünk rendezett munkaügyi kapcsolaton?

A legális foglalkoztatáson túl azt, hogy a munkavállaló partnerként tudjon leülni a munkáltatójával!

Azt, hogy Kollektív Szerződésben tudjunk megállapodni az ágazatunkat érintő sajátságos foglalkoztatási kérdésekről!

 

A mostani lehetőségeinkhez képest többet akarunk! Azt akarjuk, hogy javuljon a mezőgazdasági munkavállalók életminősége!

A kormány intézkedései és intézkedés tervezetei a vidéki munkahelyek elvesztését vonják maguk után! Ezt mi nem akarjuk!

Mi jobban akarunk élni, ezért megdolgozunk!

Amikor a magyar mezőgazdaság a világ élvonalában volt, a mi munkánk, tehetségünk kellett hozzá!

Az 2013-as évben az GDP növekedés felét a mezőgazdaság adta, ehhez is kellett a mi munkánk!

Mi készek vagyunk arra, hogy bebizonyítsuk, hogy nem felejtettünk el magas színvonalon termelni, de ehhez munkahelyre van szükség!

Nem az utcán kezdtük!

Mielőtt ide jöttünk volna, számos helyen hangot adtunk a véleményünknek! Levélben fordultunk Fazekas Sándor miniszter Úrhoz és valamennyi parlamenti képviselőhöz!

Érdemi válasz nélkül maradtunk!

Azt látjuk, hogy a kormány lemondott a mezőgazdasági munkavállalókról!

Minden párt arról beszél, hogy vidéken kiemelt fontosságú a foglalkoztatás, akkor miért kell elveszítenünk a munkahelyünket?

Azért jöttünk, hogy választ kapjunk!

 

Köszönöm a figyelmet!

 

(további képek láthatók a rendezvényről Galéria rovatunkban, ill. az átadott petíció olvasható a Dokumentumok között.)

Kapcsolódó cikkek

Hogyan kell kiszámolni a távolléti díjat?

2018. február 05. 08:53
Az elsődleges feladat megvizsgálni, hogy a munkaidő-nyilvántartás tartalma alapján milyen jogcímen (szabadság, betegszabadság, végkielégítés) jár távolléti díj a munkavállaló részére - írja az adózóna.

Kényszerű alkura számíthat majd a munkaadói oldal

2018. november 05. 11:03
A MINIMÁLBÉREK FELZÁRKÓZTATÁSÁT A PIACI ÉS RÉGIÓS VERSENY IS INDOKOLJA