Munkabiztonsági és munkaegészségügyi javaslatok az iparszövetségtől

2019. július 31. 09:47
Javaslatot tett a munkáltatóknak a munkavállalók munkakörülményeinek preventív javítására a Magyar Iparszövetség vezette konzorcium, miután feltárta a munkabiztonsági és munkaegészségügyi helyzetet a raktározás, tárolás, postai, futárpostai ágazatban.

Az egy éve indult projektet a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) az Európai Unió európai szociális alapjának mintegy 146,2 millió forint vissza nem térítendő támogatásával valósította meg a Magyar Iparszövetség vezette konzorcium, amelynek tagja volt még a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája.

A projekt keretében tíz helyszínen – Debrecen, Szeged, Nyíregyháza, Szolnok, Békéscsaba, Sopron, Székesfehérvár, Miskolc, Salgótarján, Szarvas – összesen 550 fő részvételével tartottak rendezvényeket, ahol a munkakörülmények javításának, a munkavédelmi szempontok érvényesítésének fontosságára hívták fel a figyelmet, továbbá az ágazatra specializált szakmai kiadványokat, tananyagot jelentettek meg.

Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke a közleményben kifejtette: a munkaadók is érdekeltek abban, hogy a munkát végző ember jól érezze magát, ebben nincs ellentét a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek között. Megfelelő munkakörülmények között a munkavállaló jobb teljesítményt tud nyújtani, ezáltal javul a szolgáltatás minősége és a munkavállaló bérezése is, ami végső során a nemzetgazdaság számára is kiemelten fontos kritérium.

adozona.hu

Kapcsolódó cikkek

Hideg napok

2022. január 28. 08:24
Az elkövetkező napokban a hőmérséklet napközben is fagypont körül alakul vagy az alá csökken, ezért 2022. január 24-én az Innovációs és Technológiai Minisztérium Munkavédelmi Irányítási Főosztálya felhívást adott ki a hidegben történő munkavégzés veszélyeiről

24 °C feletti hőmérséklet felett a munkáltató köteles...

2020. augusztus 03. 09:01
A Nemzeti Népegészségügyi Központ még nem rendelt el hőségriadót, ugyanakkor a hőségben végzett munkavégzés során a munkáltató köteles intézkedéseket tenni, például 14-16 fokos, alkoholmentes frissítő italról gondoskodni. Az is fontos, hogy a munkavállalók is felkészültek legyenek.