Na, erre jók igazán a böjti szelek

2016. március 22. 07:48
Talajszárító hatásuk miatt kedvezők a böjti szelek a szántóföldi növénytermesztésben, mivel érzékelhetően csökken a belvízzel borított terület nagysága. A korábbi sok csapadék miatt eddig csak a nagyon korai vetések csúsztak.

A böjti szelek nemcsak a belvizes területeket csökkentik, mivel szárító hatásuk kedvező azoknál a talajoknál is, ahol ugyan nem látszik belvíz, de mégis nagy a nedvességtartalom – közölte Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke. A víz a melegedés és a légmozgás miatt elpárolog, lehetővé téve a talaj felső rétegének megművelését. A gazdák így lezárhatják az őszi szántásokat, elsimíthatják a talajokat, előkészítve a vetésre.

Most csaknem 62 ezer hektár áll víz alatt
Ma 51,9 ezer hektáron van belvíz, amelyből vetés és szántó 24 ezer hektár – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) A legnagyobb elöntést, 15,5 ezer hektárt az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság területén regisztrálták. Most 11 vízügyi igazgatóság területén 50 belvízvédelmi szakaszon tartanak belvízvédelmi készültséget, amelyből 31 első, 19 pedig másodfokú. Országosan 147 szivattyútelep és 6 szállítható szivattyú működik. A szivattyúk naponta 4,2 millió vizet emelnek át. Az idén eddig 408 millió köbméter belvizet emeltek át, ez tíz Velencei tó mennyiségű víznek felel meg. Az aszályosabb időszakra gondolva a vízügyi igazgatóságok 58 belvíztározóban 46 millió köbméter belvizet tartanak vissza. A legnagyobb belvízi elöntés idén március 9-én volt, akkor 81 740 hektár volt víz alatt.

Ha az időjárás kedvező lesz, nem esik az eső és a szivattyúk is folyamatosan apasztják a belvizet, április elseje körül mindenhol megkezdődhet a vetés. A GOSZ elnöke úgy vélte, hogy eddig a nagyon korai vetések csúsztak, például a máké és a cukorrépáé, de mindez még behoztató .

A károk felmérése már elkezdődött. A kár azoknál a termelőknél nagy, ahol nagy volt a belvíz, de országosan még ígéretes lehet az év – mondta az elnök.

Kapcsolódó cikkek

Szakképzetlen, szakképzett: lehet-e más a bér ugyanazért a munkáért?

2017. november 29. 08:12
Előírhatja-e a munkáltató az adott munkakörhöz szakképzettség meglétét? Alkalmazhatja-e ugyanabban a munkakörben a szakképzettséggel rendelkező, illetve a szakképzettséggel nem rendelkező munkavállalót ugyanazon a feorszámon, csak más bérrel, tekintettel arra, hogy egyik munkavállaló szakképzett, a másik nem? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász szakértőnk válaszolt.

Csaknem 900 milliárd forint jut agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra 2018-ban, 51 milliárd forinttal több, mint tavaly

2017. június 20. 08:50
Az agrártámogatások jelenlegi szintjét meg kell őrizni, a magyar gazdák csak a támogatásokkal együtt tudnak versenyképesen termelni. Ezért a közös uniós agrárpolitika 2020 utáni jövőjéről folytatott tárgyalásokon ezután is a leghatározottabban ki fogunk állni a magyar gazdák érdekében - jelentette ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén tartott gazdafórumon a földművelésügyi miniszter.