Nagy István: fontos megismertetni a gyermekekkel a tej minden élettani hatását

2023. november 10. 15:19
Fontos megismertetni a felnövekvő generációval a tej minden élettani hatását – mondta Nagy István agrárminiszter pénteken (nov.10.)  a Tej Terméktanács tejtermékeket népszerűsítő iskolai edukációs programján a Győri Szakképzési Centrum Bolyai János Általános Iskolában, Mosonmagyaróváron.
 
Nagy István: fontos megismertetni a gyermekekkel a tej minden élettani hatását
A tárcavezető – aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is – hangsúlyozta: a gyermekeknek tudniuk kell, hogyan keletkezik a tej, mert sok téves információ kering a növényi alapú tejekről is. Fontos látni azt, hogy „a tej élet, erő, egészség, az egyik legtáplálóbb étel, legteljesebb élelmiszer” – tette hozzá.
Lehet, hogy egy kép erről: szöveg
A Tej Terméktanács iskolai ismeretterjesztő programjáról elmondta, hogy a gyermekek érzékenyek a világra és amit megismernek, azt később természetesnek tartják.
 
Hozzátette: a mai gyermekek életmódja megváltozott, nincs lehetőségük a nagyszülőknél ellesni, vagy vidéki házaknál megnézni, hogy hogyan fejik a tehenet és megkóstolni a friss, meleg tejet, így virtuális eszközökkel, játékosan mutatják meg nekik mindezt.
Lehet, hogy egy kép erről: 6 ember és szöveg
Ezeken az eseményeken azt is megtanulják játszva a gyermekek, hogy a tejen kívül milyen tejtermékek vannak még, köztük a rögös túró, amit a világon csak idehaza ismerünk és fogyasztunk – mondta.
 
Nagy István beszélt arról is, hogy míg a világban a tejtermékek fogyasztásának csökkenése figyelhető meg, addig idehaza lassú növekedés.
 
Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója elmondta, hogy mintegy két évtizede hirdeti meg a terméktanács a tejtermékeket népszerűsítő iskolai programot, aminek részeként egy osztályfőnöki órán egy dietetikus beszélget a gyermekekkel, akik ezt követően több játékot is kipróbálhatnak.
 
Fontosnak nevezte, hogy már a legkisebbek is megismerjék a tej útját, hogy az hogyan jut el az asztalukig.
Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember
Az idén ősszel 60 tanítási napon járták az országot, naponta 6-8 órát tartanak a karácsonyi szünetig – mondta, hozzátéve, hogy a programot a terméktanács közösségi marketingalapjából finanszírozzák.
 
(Nyitókép: Pelsőczy Csaba)
 
forrás: agrotrend.hu / MTI

Kapcsolódó cikkek

Meglepő dolog derült ki a zöld rendszámos autókról: erről csak nagyon ritkán beszélnek

2024. január 25. 10:01
Hazánkban közel két év alatt megduplázódtak a zöld rendszámos autók száma a fővárosban és vidéken, amelynek növekedése nem oldja meg a környezeti kihívásokat, sőt, akár ronthat is a helyzeten. Felkerestük Lukács Andrást, a Levegő Munkacsoport elnökét, akivel a „zöld autókról” és annak környezeti hatásairól beszélgettünk, kitérve rá, milyen megoldásokra lenne szükség.
 

Meddig biztosítható még a nők korábbi nyugdíjba vonulása? Hamarosan változás jöhet

2024. február 15. 14:30
2024-ben is változatlan feltételekkel vehető igénybe a nők számára 40 éves jogviszony után járó kedvezményes nyugdíj, de kérdéses, vajon meddig marad ez így. Töretlen népszerűsége miatt ugyanis az utóbbi években egyre nagyobb összeget, idén már 467 milliárd forintot kell a Nők40-ben testet öltő pozitív diszkrimináció, illetve az azzal együtt lényegében kialakult kettős nyugdíjkorhatár biztosítására fordítani.