Nagy István: Megfelelő mennyiségű élelmiszer áll rendelkezésre az országban

2020. március 19. 18:44
Megfelelő mennyiségű hazai élelmiszer áll rendelkezésre Magyarországon, így a magyar ellátás biztonságban van a koronavírus-járvány ideje alatt is - közölte Nagy István agrárminiszter.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar sokszorosan többet termel, mint amennyit el tud az ország fogyasztani. Tekintettel arra, hogy nincs élelmiszerhiány, így általános árnövekedés sem indokolt.

Elmondta, hogy nem okoz gondot, de az árufeltöltés időigényessége miatt átmeneti készlethiányt idézhet elő, hogy a lakosság a járvány hírére készletezéssel reagál. Egyes tartósított termékek megrendeléseinél már 15-30 százalékos növekedés látható, de előfordul 50 százalékos is. Mint mondta, az esetleges készlethiány az augusztusig betárolt termékek előrehozott értékesítésével áthidalható.

Elmondta, hogy az UHT (ultrapasztőrözött) tejek iránt nőtt meg ugrásszerűen a kereslet, de ez egy hét alatt lecsengett, a gyártók pedig ki tudták elégíteni az igényeket.

A járványügyi intézkedések miatt a fogyasztási szokások átalakulnak, a vendéglátóipari egységek korlátozottan működnek, a munkavállalók és a gyerekek is többször esznek otthon.

Nagy István elmondta, hogy a termelés jelentős része hazai alapanyagra épül, így amíg a mezőgazdaságban nem jelentkeznek problémák, e téren jelentős veszély nem várható. Megjegyezte, hogy jellemzően segédanyagok, például csomagolóanyagok érkeznek Kínából, ezek hiánya hamarosan érezhető lesz.

magyarhirlap.hu

Kapcsolódó cikkek

Kártyával fizet? - Kellemetlen változás számos magyar boltban

2019. november 26. 08:43
Ha egy érintéses fizetés elsőre nem jön össze, akkor nem kell kétségbeesni, jó eséllyel a "45 ezres szabály" lehet a ludas.

Megállíthatatlan a kór? - Hatalmas pusztítást végez a sárgasárkány

2016. április 18. 11:02
Elkeseredett küzdelmet folytatnak az Egyesült Államokban a floridai farmerek az úgynevezett sárgasárkány-kór ellen, amely tönkreteszi a citrusfélék terméseit. A járványt okozó betegséget levélbolhák terjesztik. Az amerikai mezőgazdasági minisztérium válsághelyzetet hirdetett, mert ez a növénybetegség gyógyíthatatlan.