Nagy István: Új komplex talajkezelési technológia segíthet az aszály leküzdésében

2020. január 07. 09:21
A mezőgazdaságot is érintő klímaváltozás egyik legnagyobb kihívásának, az aszálynak a leküzdését segítheti egy új hazai komplex talajkezelési technológia, három magyar mikrobiológiai készítmény együttes használatával – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn Budapesten, a technológiát bemutató sajtótájékoztatón.

A miniszter ismertetése szerint az Albitech Kft., az AGRO.bio Hungary Kft. és a Water&Soil Kft. által létrehozott technológiát egy talajbaktérium, egy talajalga, valamint a VízŐr talajkondicionáló adja. Ezek együttesen szolgálják a talaj nedvességtartalmának megőrzését, amely hozzájárulhat a homokhátsági félsivatagos területek megmentéséhez, a homoktalajok vízháztartásának javításához. A tárcavezető szerint a három készítmény olyan szinergiát alkot, amellyel kedvezőbb terméseredmények érhetők el. Ezen anyagok együttes alkalmazása pedig nemcsak gazdaságos, hanem környezetbarát is, így megfelel minden 21. századi elvárásnak is – jelezte.

Hangsúlyozta: az agrártárca törekszik arra, hogy minél szélesebb körben megismertesse a gazdatársadalommal a talajkezelési technológiákban rejlő lehetőségeket, előnyöket. Ennek érdekében bemutató projektek létrehozását tervezik. Kitért arra is, hogy a talajtápanyag-gazdálkodásban szemléletmódosításra van szükség ahhoz, hogy az éghajlatváltozásból adódó károkat és kockázatokat ki lehessen küszöbölni. A gazdaságos és megbízható termeléshez pedig nem megkerülhető a most bemutatott technológiák alkalmazása – tette hozzá Nagy István.

Daoda Zoltán, az AGRO.bio Hungary Kft. szakmai igazgatója, Nagy István agrárminiszter, Kutasi József, az Albitech Kft. ügyvezetõje és Vattay Antal, a Water&Soil Kft. ügyvezetõ igazgatója
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Bencsik Attila, az Albitech Biotechnológia Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy az algakészítményt és a baktériumkészítményt az Albitech Kft. gyártja, az AGRO.bio Hungary Kft. pedig forgalmazza, a talajkondicionálót a Water&Soil gyártja és forgalmazza.

Vattay Antal, a Water&Soil Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a homokhátsági talajmintán végzett kísérletek alapján az öntözéses növénytermesztés esetén kisebb vízfelhasználás, az öntözés nélküli technológiában pedig magasabb terméshozam és jobb termésbiztonság prognosztizálható. Az Albitech Kft. a sajtótájékoztatót megelőzően a helyszínen az agrárminiszternek bemutatta az algagyártás új fejlesztéseit és az algalaboratóriumainak tevékenységét, valamint Kutasi József kutatásvezető ismertette a cég kutatásfejlesztési eredményeit és terveit.

 

magyarnemzet.hu

Kapcsolódó cikkek

Állami földeladások: Simicskáék és mások is perre mehetnek

2015. október 16. 13:48
"Perekhez vezethetnek az állami földeladások, ha az új tulajdonosok a ma hatályos földhaszonbérleti szerződések módosításával piaci haszonbérleti díjakat követelnek majd az állami területeket jelenleg is bérlő, de a tényleges piaci díjaknál sokszor kevesebbet fizető társas vállalkozásoktól. 

Megtudtuk: nyilvánossá vált a KAP-hoz kapcsolódó magyar stratégiai terv

2022. március 09. 10:14
Magyarország az elsők között nyújtotta be az Európai Bizottsághoz a Közös Agrárpolitika (KAP) Stratégiai Tervét. A következő hónapokban kétoldalú tárgyalások zajlanak a dokumentum végleges tartalmáról. A hivatalos bizottsági jóváhagyást kihirdető uniós határozat 2022 második félévében jelenhet meg - tájékoztatott az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.