Nagy lehetőségek rejlenek a gyógynövénytermesztésben, de még messze nem használjuk ki

2023. július 10. 12:45
Szakemberek szerint amit csak lehet, termeszteni kellene.
 
Hektikus termelés és kereslet jellemzi a gyógynövényágazatot, amely tavaly negatív külkereskedelmi szaldót produkált. A szakmabeliek szerint ugyanakkor nagy perspektíva rejlik az ágazatban, amely nem csupán önellátó lehetne, de jelentős exportbevételt is hozhatna.
Nagy lehetőségek rejlenek a gyógynövénytermesztésben, de még messze nem használjuk ki
A kamillavirág hungarikum, és Alföldi kamillavirágzat néven uniós oltalom alatt áll, azaz földrajzi árujelző
 
Befejeződött a kamillavirág gyűjtése és betakarítása
A Világgazdaságnak Czirbus Zoltán, a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács (GYSZT) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) gyógynövényalosztályának elnöke  nyilatkozott:
 
A gyógynövényszezonra a növényi életciklusoknak megfelelően jellemző, hogy először a virágokat, a leveleket majd a terméseket és a gyökereket gyűjtik. Most a virágoknál tartanak, amelyek közül az egyik legjelentősebb a kamillavirág, amelynek a gyűjtése és betakarítása befejeződött. Jelenleg a hársfavirág gyűjtése folyik, majd a kiskertekben található körömvirág következik, a herbák – vagyis a leveles hajtások – betakarítása pedig egész évben folyamatos
 
– fogalmazott, majd hozzátette, hogy a kamillából viszonylag jó mennyiséget sikerült begyűjteni, míg a termesztett kamillánál már nem volt ilyen jó a helyzet, „csupán" jó közepes lett a termés. Ennek az volt az oka, hogy a sok csapadék miatt tavasszal az állományok gyomosak lettek, a termelőknek pedig a gyommentesítésre és a tisztításra nagy energiákat kellett fordítani.
 
A kamillavirág hungarikum, és Alföldi kamillavirágzat néven uniós oltalom alatt áll, azaz földrajzi árujelző.
 
 
 
A hazai feldolgozás növelhető lenne
A GYSZT adatai alapján pillanatnyilag 30 ezer hektáron termelnek gyógy- és aromanövényeket. Tavaly a 2021-ben még 12 ezer tonnás export 7 ezerre esett vissza, ennek több oka is volt. Egyrészt az aszály is visszavetette a termésmennyiségeket (még a szárazságtűrő, mediterrán levendula is sok termelőnél aszálykárt szenvedett), másrészt az akkor még magas gabona- és iparinövény-árak következtében többen döntöttek inkább a hagyományos szántóföldi növénytermesztés mellett a „macerásabb" gyógynövények helyett.
 
Az export visszaeséséhez az is hozzájárult, hogy megpróbáljuk helyben tartani és itthon feldolgozni a gyógynövényeket, hogy a hozzáadott érték Magyarországon realizálódjon, és ne alapanyag formájában menjen ki az országból
 
– mondta Czirbus Zoltán, megjegyezve, hogy ehhez itthon is rendelkezésre áll a feldolgozókapacitás, amit most csak részlegesen használunk ki.
körömvirág
Körömvirág
 
A gyógynövénytermesztőket is sújtják a megemelkedett költségek
 
Az elsődleges feldolgozás első lépése a szárítás.
 
Ma már ahhoz, hogy nagy mennyiségű homogén alapanyagot tudjanak előállítani, nagy tömegű árualap mesterséges szárítására van szükség, ami a nagymértékben megemelkedett energiaárak miatt rendkívül költséges, és a többletráfordítás a szárított növényi drogok árában ez megjelenik – emelte ki a GYSZT elnöke.
 
A helyzeten segíthetne a július 1-jétől a kis- és középvállalkozások által használt elektromos energiára meghatározott árplafon, de ez nem minden esetben vonatkozik a gyógynövény-feldolgozásra. Így Czirbus Zoltán szerint a termesztett gyógynövények esetén az idén is számítani lehet még áremelkedésre, aminek a mértéke növényfajonként eltérő lehet.
Nagy gondot jelent a gyógynövénytermesztésben is a munkaerő hiánya, ráadásul ebben az ágazatban az automatizáció lehetőségei korlátozottak.
 
A terméktanács elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy hosszú távon nem perspektivikus a gyűjtés, így amit csak lehet, azt termeszteni kell. Sajnos egyre kevesebb a vadon termő terület, illetve egyre kevesebben vannak azok is, akik begyűjtik a növényeket, illetve növényi részeket.
levendula
Tavaly még a szárazságtűrő, mediterrán levendula is sok termelőnél aszálykárt szenvedett.
 
Az ágazatban piaci oldalról is nagy a potenciál
A magyar gyógynövényeknek jó a hírnevük, nagy a kereslet irántuk a nyugat-európai és belföldi piacon egyaránt. A konkurenciával is számolni kell: a déli versenytársak mennyiségben már lehagynak bennünket, viszont a minőségi gyógynövény-előállításban még mindig jobbak vagyunk náluk.
 
Az új közös agrárpolitika hazai kereteit megszabó magyar KAP-stratégiában is szerepet kapnak a gyógynövények, megtalálhatók a biodiverzitás megőrzésében, a termeléshez kötött támogatásokban, illetve az Agro-ökológiai Programban (AÖP) is.
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Modern terménytároló és -szárító telep Sámodon

2024. január 12. 13:05
A Seed-Imex Kft. legújabb projektje!
 
A Seed-Imex Kft. nyáron készült el egy új terményszárító és -tároló teleppel az Agrár-Pig Kft. számára. Miután az első szezon sikeresen zárult, újból ellátogattunk Sámodra, hogy meghallgassuk az első tapasztalatokat, és részletesen bemutassuk a technológiát.

Termésbiztonság csak megfelelő vetőmagokkal érhető el

2024. május 29. 15:20
Az ültetési szezonra való tekintettel a hatóság vetőmagmintákat ellenőrzött az elmúlt időszakban. Az akcióról dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára elmondta, hogy az illetékes vármegyei kormányhivatalok szakemberei tisztaság és csírázóképesség vizsgálata céljából vettek mintát összesen 78 darab kistasakos zöldségvetőmagból.